A személyiségzavaros Gyurcsány úgy ment, hogy közben maradt

Tizenkét évvel ezelőtt, hosszas vajúdás után Gyurcsány Ferenc lemondott kormányfői pozíciójáról.

Budapest, 2020. augusztus 3. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal napirend előtt az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án. A Fidesz és a KDNP frakció, illetve a kormány tagjai nem jelentek meg, így a napirend előtti felszólalások után véget ért az ülés, amelyet a DK azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés döntésével. MTI/Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás

Tizenkét évvel ezelőtt, hosszas vajúdás után Gyurcsány Ferenc lemondott kormányfői pozíciójáról. Tizenkét évvel ezelőtt felismerte: „Az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya.” A helyzet ebből a szempontból változatlan. Ma éppúgy akadálya a politikai elitek közötti megegyezésnek, buktatója egy közös minimum létrejöttének, amely a nemzet alapértékeire vonatkozna.

Lemondóbeszéde óta sok magvas gondolat hangzott el a volt miniszterelnöktől az Ország­gyűlés falain belül és kívül is. Úgy tűnik, minden ünnep kapcsán önnön hatása alá kerülve tart teátrális szónoklatot, amiből ismét egy új oldalát ismerhetjük meg. Tavaly karácsony előtt a szeretet kerítette hatalmába, és világmegváltó hangulatban követte meg mindazokat, akiket esetleg „indokolatlanul bántott”, hiszen magánemberként senkivel nincsen semmi baja.

Az idei húsvét, pészah és a „tavaszi ünnepkör” ismét izgalmas mentális helyzetben találta. A minapi beszéd első felében feltárta gyermekkorának egy szegmensét hányattatott gyermekkoráról, börtönviselt, bűnöző édesapjáról, ami nyilván más kontextusba helyezi a volt miniszterelnök eddigi tevékenységét. Nagy divat ez a politikusok körében, amerikai elnökök sora épített fel magának olyan nehéz, de magasztos személyes életutat, amivel megmagyarázzák, hogyan lettek azok, akik. Ez a folyamat persze gyakran magában foglalja a múlt szelektív újraértelmezését.

Majd a monológ második felében elhomályosult tekintettel fenyegette meg börtönnel és megtorlással politikai ellenfeleit. A beszéd két gondolatmenete között húzódó antagonisztikus ellentét nyilván a véletlen műve.

A közvélekedés a hasadt személyiséget a skizofréniához kapcsolja, pedig nem ugyanarról a rendellenességről van szó. A skizofrénia nem a személyiség meghasadásával jár, hanem a külvilággal való kapcsolat elvesztésével. Ebben a hermetikus elszigeteltségben pedig bizarr és mérgező gondolatok burjánzanak, melyek legjobb ellenszere az volna, ha az illető legalább fenntartaná az esélyt az elképzelés cáfolatára és elvetésére, de erre képtelen. Együtt járhat ­paranoid gondolatokkal, tehát még teljesen ártatlan jelenségeket is úgy értékel, mint amik ellenséges szándékkal történnek körülötte. Ebből egyenesen következik az elementáris gyűlölet és düh. Robert Sternberg pszichológus szerint pedig a gyűlölet nem egyetlen érzelem, hanem a mások iránti harag, a másoktól való félelem és a velük szembeni ellenszenv mérgező keveréke. A kérdés az a volt miniszterelnök esetében, hogy mi fűti ezt a gyűlöletet.

Akit a hatalom motivál, megfosztva hatalmától, rettenetesen deprimált és agresszív lesz, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy visszaszerezze. Az ilyen ember semmitől sem riad vissza, és torzító, énvédő mechanizmusai felelősségét teljesen áthárítva megvédik a kognitív disszonancia érzésétől is. Ennek a jelenségnek a része a kettős mérce alkalmazása is, amikor az egyén másképp ítéli meg mások viselkedését, mint a sajátját.

A projektálás (vetítés) egy másik olyan védelmi mechanizmus, melyet a volt miniszterelnök esetében rendre megfigyelhetünk, most éppen a járványhelyzettel kapcsolatos megnyilvánulásaiban. Ennek lényege, hogy másokat okolunk olyan dolgokért, amelyekért tudjuk, hogy mi magunk vagyunk a felelősek. Ebben az esetben az illető bármit is mond az ellenfeléről, azzal saját hamisságára utal, mint most Gyurcsány. Egy dühös, narcisztikus ködben élő vezető egyértelmű veszélyt jelent a békére, Gyurcsány Ferenc pedig klasszikus példája annak, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.

A narcisztikus személyiségzavar egy olyan mentális állapot, amelyben az emberek túlságosan nagyra értékelik saját fontosságukat, túlzott mértékben szükségük van az állandó figyelemre és csodálatra, ebből adódóan hiányzik belőlük a mások iránti empátia. A rendkívüli magabiztosság maszkja mögött azonban törékeny önértékelés rejlik, amely éppen ezért a legkisebb kritikát sem tudja elviselni. Ezek az emberek arra kényszerülnek, hogy életüket úgy éljék le, hogy másokat károsítanak meg, mert pszichológiailag képtelenek megbékélni a bennük rejlő dühvel. Általában az ilyen vezetők felelősek a történelem során megfigyelhető különböző szintű erőszakért.

Steven Pinker kanadai pszichológus Az erőszak alkonya című könyvében fejti ki, hogy az agresszió hátterében milyen pszichológiai okok állnak. Véleménye szerint elsősorban a túlzott elbizakodottság áll mögötte, ami a téves helyzetfelmérés és a fontos körülmények figyelmen kívül hagyásával, illetve elhárítómechanizmusok használatával hozható összefüggésbe. A téves helyzetmegítélés problémáját pedig csak fokozza az egyén gátlástalansága.

Nem Gyurcsány Ferenc az egyetlen az utóbbi időben, aki kíméletlenül agresszív bosszúhadjáratot vizionál; többen, akik politikai szövetségesének tekintik magukat, szintén hasonló hangvételben szólaltak fel. Jobb, ha tisztában vannak azzal, hogy azokat az egyéneket, akik patológiás narcizmusban szenvednek, egy olyan világnézet jellemzi, amely más embereket eredendően megbízhatatlannak tart, akik bármikor kárt okozhatnak nekik. A paranoid vezetők ezért valójában soha nem keresnek szövetségeseket, mert túlságosan félnek az árulástól. Az ilyen személyek hatalomról álmodoznak és arról, hogy akaratukat rákényszerítsék környezetükre és a társadalomra, így ha hatalomra kerülnek, álmaik valósággá válnak, mások számára pedig rémálommá.

Mint azt már megtapasztalhattuk, Gyurcsány Ferenc soha nem gondol arra a járulékos kárra, amelyet maga mögött hagy. Így volt ez tizenkét évvel ezelőtt is.

A szerző szociológus

(Borítókép forrása: MTI/Kovács Tamás)