Húsz éve lassan, hogy az Apró-villa környékén lebzselő posztkommunista agytröszt rászabadította nemzetünkre ezt a túlmozgásos senkit. A XXI. századi magyar történelem kétségbeejtő szégyene, hogy egy gyurcsányi figura felkapaszkodhatott a miniszterelnöki székbe. Ez a kis pártlenyúlás, bolsevik puccs évtizedekkel vetette vissza a kommunista uralom által amúgy is lejtőre taszított ország felemelkedését. De 2010-ben kiordította magából a választópolgárok többsége, hogy elég volt. Az immár sértettségétől is terhelt őszödi böszme azóta forralja magában a bosszút, azóta fröcsköli szét magából a gyűlöletet legyőzőjével szemben. És a fene sem gondolta volna, de ismét van mersze ígérgetni és fenyegetőzni is.

Magyarországnak meg kell értenie, hogy addig nem szabadulunk meg tőle, amíg egy ember is van, aki bedől az ígéreteinek vagy megretten attól, hogy visszatérhet. Ezért kell sokszor felidéznünk, újra és újra meghallgatnunk az általa szenvedélyes igazságbeszédnek hazudott önleleplezést. Ezért kell felhívnunk gyermekeink, unokáink figyelmét a tornacipős Feri hiteltelen ripacsságára. Ezért kell magunkban is tudatosítani, hogy ilyen többet soha nem fordulhat elő. Mert akkor képesek leszünk megakadályozni, hogy ismét földönfutóvá tegyen bennünket, hogy újra kisemmizzen bárkit, és ártatlanokat zárasson börtönbe.

A kesztyűbábjainak nyilván elmondta már az ellenünk bevetett trükkök százairól szóló beszédét, amit győzelme után akar valaki kiszivárogtatni. Mutassuk meg, hogy arra a hazugságözönre viszont egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak!

(Borítókép: MTI/Mohai Balázs)