Nekünk is ringbe kell szállni!

Egy újabb baloldali választási vereség után a kereslethez talán felnő a kínálat is. A hiénák pedig visszasomfordálnak Szemlőhegyi úti odújukba.

Az ellenzéki belharcok is Gyurcsány Ferenc elvárásai szerint alakultak Fotó: Bach Máté

Ha visszatekintünk az elmúlt két-három évre, szinte egyetlen szót nem mondtak arról, hogy ők mit tennének, milyen elképzelésük van az országról, vagy szerintük hogyan lehetne javítani az életszínvonalat, az egészségügyet, az oktatást vagy bármit ebben az országban. Sőt önmagukról sem igazán beszélnek, mintha nem is politikusok, pártok lennének, hanem valami kívülálló igaz­ságosztók, akiknek kizárólag odáig terjed a figyelmük és a mondanivalójuk, hogy ezt a kormányt meg kell buktatni. Ez nem véletlen, ez a nyilvánvaló stratégiájuk: nem önmagukat akarják „eladni” a választóknak, mert arra esélyük sincs, hanem a kormányváltás igényét próbálják a lehető legszélesebb körben megteremteni. Úgy kalkulálnak, ha elég erős lesz ez a vágy az emberekben, akkor teljesen mindegy, hogy kik képviselik az alternatívát, bármilyen silányak, dilettánsak, olykor gazemberek is.

Na és itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor a kormánypárti tábornak nemhogy tennivalója akad, de kifejezetten döntő, létfontosságú kérdés, hogy ellenlépéseket tegyen. Minden nap, minden órában be kell mutatnunk, hogy kik ezek az emberek, milyen alattomos eszközökkel, tudatosan centire, szótagra kimért hazugságokkal, manipulatív hangulatkeltő elemekkel dolgoznak a parlamentben, a közösségi oldalakon, a propagandamédiájukban egyaránt. Sőt a piacon, a fodrásznál, a taxiban, a közösségi terekben is számtalanszor visszaköszönnek szinte szó szerint ugyanazok a hazugságok, amiket a portáljaikon olvashatunk.

A kádári időkből emlékezetes suttogó propagandát is bevetették már. Ők nem várnak a kampány­startig, már két éve folyamatosan próbálják amortizálni a kormány politikáját, a hitelességét az álhírek, a bornírt ostoba városi legendák terjesztésével. Amikor a piaci zöldséges nagy hangon arról hadovál, hogy a „mi pénzünkből épít a kormány egyetemet a kínaiak­nak” az nyilvánvalóan egy ellenzéki kampányközpontból kilőtt üzenet – ami korántsem egyedülálló –, hiszen erősen kétséges, hogy piaci kofák a kínai egyetem ügyével a fejükben kelnek és fekszenek.

Ez a folyamatos hangulatkeltés, az emberek elbizonytalanítása, aminek a hatása a járványhelyzetben, az oltásokkal kapcsolatban mutatkozott meg a leggusztustalanabb formájában, nem lebecsülendő veszély. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy csak a kormányzati eredményeinkre hagyatkozva, az elmúlt évtized történelmi léptékben is példaértékű országépítésének tudatában elegánsan elmenjünk az acsarkodó, dögvészszagot árasztó halálmadarak destruktív kampánya mellett. Bármennyire lealacsonyítónak tűnik is a feladat, mert besározódunk tőlük mi is, fel kell tűrni az ingujjat és ringbe kell szállni! Nekünk ilyen ellenzék jutott, ezt kell legyőznünk, nem válogathatunk.

Lassan már politológiai közhely, hogy manapság a választások nagyjából nyolcvan százalékban érzelmek alapján dőlnek el, nem számítanak az értékek, a pártprogramok, az ígéretek, sőt sokszor a valóság sem. Ugyanakkor van még egy döntő faktor – ami persze szintén összefügg az érzelmekkel –: az emberi tényező, a karakterek. Nem véletlen, hogy az ellenzék a kormányváltó hangulat megteremtéséért előszeretettel alkalmazza a karaktergyilkosság eszközét. Ezért személyeskednek ordenáré módon a parlamentben és azon kívül is, a kormánypártok meghatározó politikusainak karakterét akarják lejáratni, hitelességét amortizálni.

Nem engedhetjük meg, hogy a választás előtti időszak csak a kormányzati politikusok elleni lejáratókampányokról, gyalázkodó rágalmakról és az ellenük való védekezésről szóljon. Legalább akkora erővel kell bemutatni a baloldalon álló politikusokat, a pőre valójukat, azt a nihilt, dilettantizmust és immoralitást, amit az ő személyiségük hordoz.

Nem szeretünk személyeskedni, mert nem a mi stílusunk, de most ezt is meg kell tenni. A kampánynak arról kell majd szólnia, hogy milyen szedett-vedett alakok akarnak hazardőrök módján, a hataloméhségük kielégítésére, a külföldi megbízóikkal a hátuk mögött megbuktatni egy olyan kormányt, amelyik minden lényeges területen az elődei­nél nagyságrendekkel jobban, eredményesebben irányította Magyarországot 2010 óta.

A Wall Street-i tanmeséhez visszakanyarodva, azt gondolom, ma sokkal inkább a hazánkhoz méltó ellenzékre van kereslet, mint kormányváltásra. Egy újabb baloldali választási vereség után a kereslethez talán felnő a kínálat is. A hiénák pedig visszasomfordálnak Szemlőhegyi úti odújukba.

A szerző újságíró

(Borítókép: Bach Máté felvétele)