Nagy utat tett meg a Jobbik, míg Ballikká züllött. Az egykori nemzeti radikális párt alakuló nagygyűlésén, 2003-ban Pongrátz Gergely, a Corvin köz 1956-os főparancsnoka adta át a zászlót az akkor még ifjú harcosoknak. A szervezetet aztán a 2006-os tiltakozáshullám és annak tanítanivalóan bolsevista vérbe fojtása repítette az Országházig, ahol 2010 és 2014 között úgy tűnt, minden harsányság, bárdolatlanság, tévedés, túlzás ellenére mégiscsak szilárd nemzeti alapon álló, konstruktív ellenzéki erő került a törvényhozásba, hűen a párt alapító okiratához: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból. A Parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete kívánunk lenni.” A 2010–2014-es parlamenti ciklus szavazási jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy ez jellemzően így is volt.
Ám 2016 elején Vona Gábor meghirdette a hídépítést a magyarellenes tábor irányába, és ez olyan jól sikerült, hogy 2017-ben a párt akkori szolnoki elnöke, bizonyos Szotyori-Lázár Zoltán már nyílt magyarellenes kirohanást engedett meg magának: „Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt. Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani –, hogy nem érdemelték meg, ugyanis köreikben még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság” – okádta a virtuáliába a nemzet közjogi egyesítését ezek szerint politikai haszon szerint méricskélő, sértődött Szotyori-Lázár, aki a pártból való kilépése után sem békélt meg a magyarsággal. 2019 februárjában, néhány nappal a történelmi jelentőségű családvédelmi akcióterv bejelentése után ezt böffentette ki magából: „Nem tudom, ki hogy van vele, de én jobban örülnék kilencmillió minőségi magyarnak, mint 12 millió mennyiséginek.”
A nemzeti oldalról a hazaárulók közé tartó út során az említett alak keresztapja, Vona Gábor is megsértődött a magyar nemzetre. 2018 augusztusában így értékelte az az évi parlamenti választást: „Be kell vallanom, hogy én idealizáltam a magyar társadalmat. A valóság kijózanító volt.” Egy úgynevezett videóblogban pedig ezt mondta: „A nyugat-európai országokban a demokráciának sokkal mélyebb és időben hosszabbra nyúló gyökerei vannak. […] Nincs valódi társadalmi igény a demokráciára. […] Az igazi feladat az, hogy a magyar társadalmat érzékenyítsük, érzékennyé tegyük a demokráciára.” Vagyis Vona felmondta a jól ismert SZDSZ-es leckét a lábszagú és mucsai magyarságról.