Perrel fenyegetőzik Helmut Kohl özvegye, mert megkerülték akaratát
Nem tetszik neki, hogy a néhai német kancellár nevét viseli egy kormányzati alapítvány.
Nem tetszik neki, hogy a néhai német kancellár nevét viseli egy kormányzati alapítvány.
Európa torzó lenne, ha Magyarország nem lenne része a kontinensnek – mondta 1992-ben Helmut Kohl.
Mi lesz a szavak túlnyomó többségével, amelyeknek – legalábbis az átlagbeszélő számára – önkényes a nyelvtani neme?
A nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg – mondta egy portugál lapnak adott interjúban a kormányfő.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője a miniszterelnök egy héttel ezelőtti interjújára reagált.
Az Orbán Viktorról írt életrajzi könyv bolgár szerzője Angela Merkelnek címezte indulatos üzenetét.
Az egykori NDK-részegységek lemaradása nem szűnt meg, legfeljebb néhol átalakult.
Mráz Ágoston Sámuel: az alapvető hangulat az, hogy Kelet-Németországnak hálásnak kellene lennie.
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.
Az ő öröksége nélkül a XXI. századi kereszténydemokrácia sem lesz képes megújulni és sikereket elérni” – fogalmazott levelében a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több millió forintot ér az a 120 adagnyi kábítószer, amit ebben az akcióban sikerült kivonni a forgalomból.
Éppen egy év telt el azóta, kést szúrt egy diáktársa hátába.
Súlyos drogproblémával küzd Belgium, már a kiskorúak is áldozatai lettek.
Mutatjuk, mit kell elkerülnie, ha időben akar érkezni.
The energy cooperation between Hungary and Russia has withstood the test of even the most challenging times, emphasized the Hungarian minister of foreign affairs and trade.
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a mezőgazdaság digitalizációja és az innováció támogatása mellett.
Szükség van rá, de ha sok van belőle, megbetegít.
The energy cooperation between Hungary and Russia has withstood the test of even the most challenging times, emphasized the Hungarian minister of foreign affairs and trade.
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a mezőgazdaság digitalizációja és az innováció támogatása mellett.
Szükség van rá, de ha sok van belőle, megbetegít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.