Fontos lehetőséget szalasztott el a NATO?

Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de maga az amerikai elnök vetette fel bő harminc évvel ezelőtt, hogy szívesen látná az oroszokat az észak-atlanti szövetségben – mutat rá az Origo cikke. Európa és különösen Németország azonban hevesen ellenállt, és Oroszország végül nem a NATO tagja, hanem a legfőbb ellenlábasa lett.

2025. 08. 26. 21:03
Illusztráció (Forrás: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig ismeretlen dokumentumok kerültek elő Oroszország NATO-csatlakozásával kapcsolatban. Míg Bill Clinton amerikai elnök hajlandó lett volna felvenni az oroszokat a szövetségbe, az európaiak, főleg Helmut Kohl akkori német kancellár ellenállásán elbukott a kezdeményezés – írja az Origo a német Der Spiegel magazinra hivatkozva.

Bill Clinton reális lehetőségnek tartotta Oroszország felvételét a NATO-ba
Bill Clinton reális lehetőségnek tartotta Oroszország felvételét a NATO-ba (Fotó: Anadolu via AFP)

Egy 1994. szeptemberi washingtoni találkozón Clinton biztosította Borisz Jelcin akkori orosz vezetőt, hogy nem zárja ki Oroszország NATO-tagságának lehetőségét. Ha ez megtörténik, a NATO a világtörténelem legerősebb katonai szövetsége lehetett volna: San Franciscótól Vlagyivosztokig, az akkori világ szinte összes atomfegyvere feletti parancsnoksággal. A hivatalos atomhatalmak közül csak Kína maradt volna a szövetségen kívül.

Azonban közeledés helyett a kapcsolatok drámai megromlásának lehettünk tanúi. Felmerül a kérdés, hogy mennyire gondolta komolyan az ötletet Clinton, aki még 2022-ben is azt bizonygatta, hogy „mindig nyitva hagyták az ajtót” az oroszoknak. Ezzel szemben Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Oroszországnak soha nem volt reális esélye bekerülni a szövetségbe.

A Spiegel eddig bizalmas német dokumentumokat elemzett 1994-ből. Akkor született meg a NATO-tagok alapvető döntése a volt Varsói Szerződés országaiból származó államok felvételéről. A dokumentumok egy érintett személy magántulajdonából és a Zeitgeschichte Intézet által a Külügyminisztérium (AA) megbízásából rendszeresen kiadott iratgyűjteményből származnak. Ezek közé tartoznak Helmut Kohl kancellár Clintonnak írt levelei, német diplomaták jelentései Moszkvából és Washingtonból vagy Klaus Kinkel külügyminiszter számára készült belső tanulmányok.

A dokumentumok szerint Clinton valóban fontolóra vette az orosz opciót. Ez „hivatalos amerikai álláspont” – jelentette Thomas Matussek német követ 1994-ben Washingtonból. 

Az amerikai kormány akkoriban többször is beszélt a szövetségesekkel egy orosz csatlakozás lehetőségéről, például január 15-én a brüsszeli NATO-központban. Strobe Talbott amerikai különmegbízott és  Oroszország-szakértő, Clinton régi barátja és legfontosabb tanácsadója a keleti bővítés kérdésében, tájékoztatta a összegyűlt NATO-nagyköveteket az amerikai elnök álláspontjáról. Ezt követően a német képviselő arról írt Bonnba, hogy ha a szövetség követné az amerikai megközelítést, akkor egy orosz tagság kérdése „már néhány év múlva” felmerülhetne. Néhány héttel később egy német diplomata Washingtonból jelentette, hogy Talbott időkeretet is megjelölt, az oroszok körülbelül 2004-től válhatnának taggá.

Német aggodalmak

A most hozzáférhető dokumentumok azonban azt is mutatják, hogy Clinton és Talbott nagy ellenállásba ütközött. Nem tudták meggyőzni a saját kormányuk tapasztalt munkatársait sem, ahogy egy német küldöttség meglepetten tapasztalta 1994 augusztusában Washingtonban. A németek magas rangú képviselőkkel találkoztak az amerikai külügyminisztériumból, a Fehér Házból, a Pentagonból, a CIA titkosszolgálatból. Ezek elmagyarázták, hogy nem értik, miért nem „vonta vissza már rég” Clinton az Oroszország NATO-tagságával kapcsolatos álláspontját.

Az amerikai elnök az európai szövetségesek részéről is erős ellenállást tapasztalt, élükön a Kohl-kormánnyal. Az orosz NATO-tagság kérdésében a német kormány rugalmassága a nullához közelített. Oroszország felvétele a szövetség „halálos ítélete” lenne – vélekedett Volker Rühe CDU-s védelmi miniszter, aki később megváltoztatta véleményét.

A bonni diplomaták hosszan sorolták a kifogásokat, például a belső ellentétek túl nagyok lennének, a NATO cselekvésképtelenné válna. A legfontosabb: ha Moszkva a szövetség része lenne, akkor a nyugati katonáknak talán „Oroszországot kellene megvédeniük a Kínával (atomhatalom) és Mongóliával határos területeken”. Ez elképzelhetetlen, viszont ellenkező esetben a NATO segítségnyújtási klauzulája összességében hiteltelenné válna.

Ezt az alapvető kifogást nem lehetett eloszlatni. Bonn még egy biztosan demokratikus Oroszországnak sem látott helyet a szövetségben – állapítja meg a német magazin.

Kinkel kibúvója

Kohl és külügyminisztere, Kinkel azonban nem akarta elidegeníteni Moszkvát. A kancellári hivatal, az külügyminisztérium és a védelmi minisztérium munkatársaiból álló munkacsoport kidolgozott egy alapelvet, amelyet 1994 novemberében körlevélként küldtek ki minden bonni külképviseletre. Ebben az állt, hogy „Oroszország – akárcsak Ukrajna és Belorusszia – nem lehet sem a WEU, sem a NATO tagja. A nyilvános kijelentéseket azonban a moszkvai vezetéssel való egyeztetésre való tekintettel kerülni kell.” A WEU (Nyugat-Európai Unió) egy európai védelmi szövetség volt, amelyet később feloszlattak.

A Jelcinnel való találkozók és telefonbeszélgetések során Kohl egyszerűen kerülte a NATO-csatlakozás témáját, annak ellenére, hogy kedvelte az orosz vezetőt, és elengedhetetlennek tartotta a nyugati támogatását.

Oroszország tesztelte a NATO-t

A tagság ötlete eredetileg a Kremlből származott. Jelcin először a Szovjetunió végnapjaiban, 1991. december 20-án fejezte ki a NATO-hoz való csatlakozás iránti érdeklődését. Másfél évvel később, amikor Lengyelország, Csehország és Magyarország tagságáról volt szó, Jelcin külügyminisztere, Kozirjev azt kérte az amerikaiaktól, hogy az oroszokat ugyanúgy kezeljék, mint a többi új demokráciát.

A ma az Egyesült Államokban élő Kozirjev szerint a NATO-tagság ötlete egyfajta teszt volt az oroszok részéről, „hogy a szövetség alapvetően orosz érdekek ellen irányult-e.”

Moszkva a német egyesítéssel feladta az Elbáig tartó terület feletti uralmat és kivonta csapatait, cserébe azonban elvárta, hogy a Nyugat ezt politikailag és katonailag ne használja ki, és közösen építsék fel az európai biztonsági architektúrát.

1994 januárjában Clinton egy európai utazás során kijelentette, hogy a NATO kiterjesztése már csak idő és módszer kérdése. Amikor ezután Moszkvába repült, Jelcin azt javasolta neki, hogy Oroszország legyen az első állam, amelyet felvesznek, azonban ezt a németek hevesen ellenezték.

Lebeszéltük az amerikaiakat, hogy Oroszországban olyan megfontolásokat ösztönözzenek, amelyek ebbe az irányba mutatnak

– áll a most előkerült dokumentumokban.

Kohl habozása

Kohl szemszögéből az egész bővítési vita rossz időben jött. Négy évvel a német egység után a kancellár nemzetközi tekintélyének csúcsán volt. Clinton megfontolásait elhamarkodottnak találta, de semmiképpen sem akarta gyengíteni Jelcint, aki 1996-ban választások elé nézett.

A német kancellár ugyanakkor Lech Walesa lengyel elnök figyelmeztetését is túlzónak érezte, aki szerint az orosz medvét ketrecbe kell zárni, nem szabad engedni szabadon járkálni.

A kancellár és külügyminisztere saját tervet követett: Lengyelországot, Magyarországot, Csehországot és esetleg másokat is be akartak venni az EU-ba, azonban ehhez előbb szükség volt a szervezet reformjára. A NATO-hoz való közeledésnek ezzel párhuzamosan kellett megtörténnie, ami azt jelentette, hogy 2000 előtt aligha kerülhetett volna sor a csatlakozásra.

Clinton döntése

Clinton azonban nem akart addig várni, és egy magas rangú fehér házi tisztségviselő, Alexander Vershbow szerint végül Kohl is hozzájárult ahhoz, hogy Clinton jelentősen felgyorsítsa a tempót.

Ez azonban egyet jelentett azzal, hogy Oroszország NATO-tagsága véglegesen távol került a megvalósulás lehetőségétől. A szövetség keleti bővítése pedig „egyfajta árulás” volt az oroszok szerint, legalábbis így fogalmazott már 1994 novemberében Jurij Usakov orosz diplomata, akit ma Putyin egyik legközelebbi munkatársaként ismerünk.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.