Genderprofesszorok gender nélkül

Mi lesz a szavak túlnyomó többségével, amelyeknek – legalábbis az átlagbeszélő számára – önkényes a nyelvtani neme?

GENDER Forrás: PIXABAY

Csakhogy Professornak szólítani még iszonytatóbb diszkrimináció lenne ugyebár, mert ez meg egyenlő lenne a hímnemű alak egyeduralmával. Így aztán nemtelen okfejtésében már akkoriban eljutott a mai nemsemlegesítendő német híradó alapelvéig: kerüljük a nemek jelölését, mert az aggályos. Így született hát a (das) Professx alak, mely ugyan kiejthetetlen volt, ám általa megszabadulhattunk (volna) a biológiai nem grammatikai jelölésének undok mocskától. Szóval Marstenstein akkoriban még ironizálhatott így: „Ha lemondunk a nyelvben arról az elvről, hogy kiejthető is legyen, az nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: nem fontos, hogy egy ital iható legyen, fő dolog, hogy az ital nemsemleges legyen.”

Ám hiába minden észérv, a haladó eszmék fel-feltörnek Berlinben. Erről nyilván Petry Zsolt is tudna mesélni, aki naivan hinni mer(t) az anya-apa-gyermek(ek) ósdi családmodell érvényességében, s netán azt képzelte annyi németföldi év után, hogy a labda (der Ball) németül hímnemű, a kapu (das Tor) meg semlegesnemű. Pfuj, micsoda mélyparaszti konzervativizmus, a gendersemlegesség iránti abszurd érzéketlenség! Csak azt tudnám, miért csak Petryt rúgták ki eddig? Miért nem az egész német akadémiai nyelvtudományi brigádot Professx-szestül, akik még mindig nem alkották meg ezen világos grammatikai nemű, következésképp rasszista, homo-, gendero- és ördög tudja, mi egyebofób szavak helyett a das Ballx, das Torx LMBTQ- és PC-kompatibilis neologizmusokat? (Természetesen a zseniális berlini der/die/das Professx mintájára.) Legyünk csak bátran kiejthetetlenek!

Hogy mi ebben az egészben a dolog tragikomikumán túl a valódi tragédia az emberi nyelvekre nézve? Hát a hagymázosság, mely a biológiai nemcserék, nemtagadások, nemgyalázások élettanilag és társadalmilag is erkölcstelen, közveszélyes gyakorlatát a nyelv legalapvetőbb funkcióira is kivetíti. Ahhoz sem kell nyelvésznek lenni, hogy belássuk, a legalább két grammatikai nemmel (hím- és nőnemmel) áldott-vert nyelvek értelemszerűen tükrözik a biológiai nemet (főszabályként élőlények esetében a kétféle nem egybeesik, lásd fenti példáin­kat, illetve például a kandúr-nősténymacska ellentétpárt: der Kater, der gestiefelte Kater ’kandúr, Csizmás Kandúr’, de die Katze ’(nőstény)macska’. A foglalkozásnevek esetében ugyanígy megvan a kettősség: Kellner és Kellnerin, Sänger és Sängerin ’pincér és pincér(nő)’, ’énekes és énekes(nő)’. A magyarban grammatikai nem híján nem szükségszerű és az esetek döntő többségében nem is szükséges az ilyen férfi-nő megkülönböztetés. A németben azonban természetes, ahogy a hollandban, a franciában, a spanyolban, az olaszban is.

Ám mi lesz a szavak túlnyomó többségével, amelyeknek – legalábbis az átlagbeszélő számára – önkényes a nyelvtani neme? Míg az asztal (der Tisch) masculinum, a pad (die Bank) pedig femininum, addig az ablak (das Fenster) neutrum. Tényleg az olyan ritka „biszex” szavak maradnának csak polkorrektek, mint a zsálya (der vagy die Salbei)? És mi lesz azokkal a szavakkal – amelyek a német nyelvi szókincs jelentős részét képezik –, ahol a végződés (általában képző) meghatározza a nemet, szintén önkényesen? Hogyan is fog akkor hangzani ez a gendersemleges híradó? És ki is fogja azt egyáltalán megérteni?! Még Németországban is akadnak olyan kerékkötők, akik felteszik ezeket a kérdéseket.

Kisgyermek koromban minden áldott kedd este járt hozzánk egy osztrák tanti, a világháború forgataga felejtette itt, férjét vesztve, Magyarországon. Tante Theresa mellett már gyermekfejjel belekóstoltam a német nyelv logikájába, később szívesen olvastam német klasszikusokat és Grimm-meséket eredetiben. De bevallom, az utóbbi évtized sokszor kirívóan magyarellenes német történései óta ritkábban veszem elő őket, habár kedves szerzőim erről aligha tehetnek. Csak fáj ez az egész XXI. századi méltánytalanság közép-európai szívünknek. Mintha éppen mi, magyarok segítettünk volna a németeknek a vértelen újraegyesítésben, de úgy látszik, Helmut Kohl halála után ez már „no matter”…

Azonban ebbéli nemzeti sérelmeinknél sokkalta nagyobb azon globális veszély, melyet ezek a bimbózó, sőt immár kiteljesedő, a nyelv alapvető rendszertulajdonságait fenyegető ideo­lógiák világszerte jelentenek. A mosdókat át lehet matricázni a legképtelenebb transzgender módokon, de a nyelveken ezt az „átmatricázást” végigvezényelni egyenlő a használható, értelmes, kultúrába ágyazott nyelvi kódok végével. Osztrák tantimra emlékezve is remélem, maradunk vagy leszünk ­annyian, hogy ezeket a nyelvgyilkosságokat megakadályozzuk. Hiszen ha Folnesics Lajos tévedett is, attól a mai gendernyelvi őrület még nem fog megállni a német nyelvnél.

A szerző nyelvész

(Borítókép: PIXABAY)