Az ellenzék német marsallja
Agytrösztöktől sem idegen az itteni folyamatok külföldi befolyásolása.
Agytrösztöktől sem idegen az itteni folyamatok külföldi befolyásolása.

A Hunyadi-sorozatnak már a 12. kötete készült el.

A magyar filmszakma eddigi legnagyobb vállalkozásának számító széria egyik utolsó forgatási napján jártunk.

Folytatódik az OperaVision és a Magyar Állami Operaház együttműködése.

„Egy magyar fiatalnak miért lenne érdekesebb az angol vagy az olasz történelem, szemben a sajátjával?”

Ázsiai hun leletek és a Turul-nemzetség tagjai közötti haplotípus egyezést írtak le egy nemzetközi kutatásban.

Hunyadi János élete egyszerre páratlan karriert és számos izgalmas kérdést rejtő történet.

A népszerű író az SZFE-ügyről is elmondta véleményét, szerinte paradigmaváltásra van szükség, új filmeseket és új színészeket kell képezni.

Belgrád, Szerbia fővárosa, a szerb kultúra egyik legfontosabb központja egyben a mi Nándorfehérvárunk is.

— Eleink keményen, férfiasan megküzdöttek azért, hogy nekünk legyen hazánk, hogy nemzetünk, hitünk megmaradjon – hangsúlyozta a Bán Mór néven Hunyadi történelmi regénysorozatot jegyző Bán János író.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.