Orbán Viktor: Isten veled, Professzor úr!
Kiss Gy. Csabától búcsúzott a miniszterelnök.
Kiss Gy. Csabától búcsúzott a miniszterelnök.
Az MDF alapító tagja 80 éves volt.
A Széchenyi-díjas irodalomtörténész a 60-as évektől rendszeresen publikált lapunkban.
Szenczi Molnár Albert munkássága hatást gyakorolt a következő évszázadok egyházi, irodalmi és tudományos életére.
Nemeskürty István életművét méltatják.
Kivételes irodalmi „lexikon” jelent meg Szakolczay Lajostól.
A költészeti elismerés kitüntetettje Bognár Péter lett.
Posztumusz taggá választották a 2016-ban, fiatalon elhunyt Kőrösi Zoltán írót, forgatókönyvírót, szerkesztőt, valamint az idén januárban, 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklós esszéistát is.
Szörényi László irodalomtörténész A jezsuita Árvai György latin nyelvű eposza Hunyadi Jánosról címmel tartott előadást.
Tízéves a Magyar Művészet folyóirat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Durván átalakulhat a kerékpáros KRESZ, ezek a szabályok minden bringást érintik majd.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.