Taxner-Tóth Ernő 1935-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett Budapesten, majd kétkezi munkával kereste kenyerét, mellette esti tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1967-ben szerzett magyar–történelem szakos középiskolai tanári diplomát. Szakmunkásképzőben tanított, majd 1970-től a Petőfi Irodalmi Múzeumban muzeológusként, 1984-től főigazgató-helyettesi beosztásban dolgozott.
Az irodalom- és kultúratudományok kandidátusa lett 1976-ban, majd az MTA doktorává nevezték ki 1991-ben. 1992–94 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium koordinációs irodáját vezette főosztályvezetői beosztásban. 1994. januárjától augusztusig megbízott helyettes államtitkárként működött. 1992. szeptembertől 2005-ig a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, 1995-től 1998-ig rektorhelyettese. 1999-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. 2005-ben emeritálták.
Egyik kutatási területe Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály kora és munkássága volt. Szakcikkei olyan rangos folyóiratokban jelentek meg, mint a Vigilia, Kritika, Jelenkor, vagy a Kortárs.
Mint arról fia, Taxner Ernő lapunkat tájékoztatta, az irodalomtörténész halála előtti napokban még befejezte életrajzi kötetét. Nézz vissza – harag nélkül (Avagy kanyargós út a Múzsák kertjébe, 2. rész) című írásában – melyet a Hitel folyóirat épp ebben a hónapban közölt – a következő olvasható:
A hatvanas évek végén bolyongott először a hátsó traktus folyosóinak labirintusában, amikor a Magyar Nemzet szerkesztőségét kereste. Erre emlékezve az öregemberben fölmerül, talán ő a lap legrégibb külső munkatársa.
„Halála békés volt, méltó ahhoz a küzdelmes, de nagyszerű élethez, amit élt” – írta lapunknak fia.
