Marxtőkéje a színpadon: nem történelemóra, hanem szembesítés
Vidnyánszky Attila rendezése eredeti dokumentumokra épül.
Vidnyánszky Attila rendezése eredeti dokumentumokra épül.

A FELSZÍN ALATT – Az orosz gáz- és olajbehozatal megtiltása egyértelműen ellenséges lépés velünk szemben.

Nem eszik olyan forrón a kását.

A kabalafigura alapján úgy tűnik a németeknek tetszenek a kommunisták.

Maga Karl Marx nevezte az 1871-es párizsi kommünt a világ első proletárdiktatúrájának, amely később a magyarországi Tanácsköztársaság előképe lett.

Jeles konzervatív történelmi értelmiségiek részvételével indított vitát a kommunizmus mai továbbélése kapcsán az Erdély.ma portál.

2020 volt az év, amikor a magyarországi ellenzék nyíltan felvállalta, hogy világ proletárjaiként merészen egyesültek.

„A hős és a gyáva között ott van a különbség, hogy a hős fél és marad, a gyáva pedig fél és elszalad.”

A tények nem számítanak, ahogy nem számítottak a holodomor idején sem.

Orbán Viktor egy tűpontos mondattal reagált Jean-Claude Juncker vádjaira, aki ismét úgy gondolta, hogy a magyar miniszterelnököt kell támadnia az EP-választások felé közeledve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyre kell állítani a főváros törvényes működését – közölte Sára Botond főispán.

Megszólalt az egészségügyi államtitkár.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Tisza-szigetes körökben fű alatt terjedtek a párt jelöltjeiről készült belső jelentések.

A NATO Ukrajna mellett marad.

Ukrajna az év legnagyobb támadásával nézett szembe.

Az emberek egymás hegyén-hátán aludtak.

Tisza is under pressure.

Több mint negyven előadót jelentettek be.

A májusi, szerbek elleni vb-selejtező nagyon nehéz lesz, ki kell jutni a 2027-es németországi világbajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.