Üldözött bátrak, elfeledett életutak, magyar hősök

A Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból című kiadványban számos méltatlanul elfeledett, bátor embert mutatnak be az olvasók számára – írja a szabadfold.hu.

Táblára írják a téeszbe újonnan belépők nevét. Önpusztító magatartásformák Forrás: Fortepan

„Minden eddigi társadalom története osztályharcok története” – állította sommásan Karl Marx és Friedrich Engels az 1848-ban megjelentetett Kommunista kiáltványban. Hogy ez mekkora tévedés, azt azoknak a hősöknek a története példázza a legtökéletesebben, akiknek az életét éppen a marxista ideológia gyakorlati megvalósításán ügyködők törték derékba: az üldözötteké, a megkínzottaké, a legyilkoltaké, a kommunizmus áldozataié.

Táblára írják a téeszbe újonnan belépők nevét. Önpusztító magatartásformák
Fotó: Fortepan

És persze azoké is, akiket a vészkorszak idején irtottak ki válogatás nélkül a nácik a származásuk miatt, vagy csupán azért, mert ellenálltak az erőszaknak. Mindegy volt tehát, ki milyen „osztályba” tartozik, a legbátrabbakat mindkét szélsőséges ideológia nevében ugyanúgy üldözték. Az ő történetük, az úgynevezett történelem alatti történelem talán az igazi történelem.

„Aki robbantott 1944-ben, az robbantani fog 1945-ben is”

– vágta például a kommunista államvédelem vallatója két hatalmas pofon kíséretében a Nemzeti Parasztpárt ifjúságpolitikusa, Benkő Zoltán fejéhez, amikor az kikérte magának, hogy lefasisztázzák. Pedig Benkő joggal utasította vissza a vádaskodást, hiszen 1944-ben ellenállóként részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában.

A kommunistáknak azonban ez sem számított, elég volt, hogy valaki nem az ő politikai kártyáikkal játszik.

Benkőt is a recski ÁVH-s kényszermunkatáborba szállították, ahol a rabok közül ő töltötte a legtöbb időt – mintegy száztizenegy órát – gúzsba kötve.

Az ilyen, elfeledett hősök közé tartozik Bakajsza József községi bíró is a kárpátaljai Gálocsról. Az egykori elöljáró különleges módon mentette meg a szülőfalujának férfilakosságát a sztálini lágerektől, amiért életre szóló árat fizetett. Amikor 1944 őszétől Gálocson is megjelentek a szovjet katonák és a helyi milícia tagjai, nagy előszeretettel keresték fel Bakajsza házát, ahonnan nemcsak az éléskamra készleteit és a jószágokat vihették el, de szót is érthettek a házigazdával, aki tudott oroszul.

„Egy-egy fél borjút vagy fél disznót odaadott nekik apám, meg pálinkát, hogy csak menjenek. Vagy leitatta őket, és akkor nagy keservesen kihúztuk mindet az autóra, felültettük, a sofőr begyújtott, és elmentek. Így úsztuk meg mindig”

– emlékezett vissza a helyi bíró fia, Bakajsza Árpád.

Egy alkalommal, amikor a szovjetek náluk jártak egy újabb dínomdánomra, elmondták, mikor készülnek összegyűjteni málenkij robotra az embereket. Bakajsza azonban értesített minden családot, hogy abban az időpontban egyetlen férfi se tartózkodjon otthon.

Az oroszok persze egy idő után rájöttek a turpisságra, puskatussal mentek neki, és ütötték-verték, de így sem tudták kikényszeríteni tőle a megadott létszámú férfimunkaerőt.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Hintapolitika

Hadbíróság elé állították 1920 márciusában Temesváron azt a 44 leventét, akik szövetségbe tömörülve mondtak nemet a készülő határmódosításokra. Többükre halálos ítéletet kértek. A mára elfeledett perről és ­ennek előzményeiről Borsi-Kálmán Béla történész írt könyvet.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.