„Minden eddigi társadalom története osztályharcok története” – állította sommásan Karl Marx és Friedrich Engels az 1848-ban megjelentetett Kommunista kiáltványban. Hogy ez mekkora tévedés, azt azoknak a hősöknek a története példázza a legtökéletesebben, akiknek az életét éppen a marxista ideológia gyakorlati megvalósításán ügyködők törték derékba: az üldözötteké, a megkínzottaké, a legyilkoltaké, a kommunizmus áldozataié.

Fotó: Fortepan
És persze azoké is, akiket a vészkorszak idején irtottak ki válogatás nélkül a nácik a származásuk miatt, vagy csupán azért, mert ellenálltak az erőszaknak. Mindegy volt tehát, ki milyen „osztályba” tartozik, a legbátrabbakat mindkét szélsőséges ideológia nevében ugyanúgy üldözték. Az ő történetük, az úgynevezett történelem alatti történelem talán az igazi történelem.
„Aki robbantott 1944-ben, az robbantani fog 1945-ben is”
– vágta például a kommunista államvédelem vallatója két hatalmas pofon kíséretében a Nemzeti Parasztpárt ifjúságpolitikusa, Benkő Zoltán fejéhez, amikor az kikérte magának, hogy lefasisztázzák. Pedig Benkő joggal utasította vissza a vádaskodást, hiszen 1944-ben ellenállóként részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában.
A kommunistáknak azonban ez sem számított, elég volt, hogy valaki nem az ő politikai kártyáikkal játszik.
Benkőt is a recski ÁVH-s kényszermunkatáborba szállították, ahol a rabok közül ő töltötte a legtöbb időt – mintegy száztizenegy órát – gúzsba kötve.
Az ilyen, elfeledett hősök közé tartozik Bakajsza József községi bíró is a kárpátaljai Gálocsról. Az egykori elöljáró különleges módon mentette meg a szülőfalujának férfilakosságát a sztálini lágerektől, amiért életre szóló árat fizetett. Amikor 1944 őszétől Gálocson is megjelentek a szovjet katonák és a helyi milícia tagjai, nagy előszeretettel keresték fel Bakajsza házát, ahonnan nemcsak az éléskamra készleteit és a jószágokat vihették el, de szót is érthettek a házigazdával, aki tudott oroszul.
„Egy-egy fél borjút vagy fél disznót odaadott nekik apám, meg pálinkát, hogy csak menjenek. Vagy leitatta őket, és akkor nagy keservesen kihúztuk mindet az autóra, felültettük, a sofőr begyújtott, és elmentek. Így úsztuk meg mindig”
– emlékezett vissza a helyi bíró fia, Bakajsza Árpád.
Egy alkalommal, amikor a szovjetek náluk jártak egy újabb dínomdánomra, elmondták, mikor készülnek összegyűjteni málenkij robotra az embereket. Bakajsza azonban értesített minden családot, hogy abban az időpontban egyetlen férfi se tartózkodjon otthon.