Maga Karl Marx nevezte az 1871-es párizsi kommünt a világ első proletárdiktatúrájának, amely később a magyarországi Tanácsköztársaság előképe lett. A századforduló népszerű szerzője, Rákosi Viktor 1911-ben – alig néhány évvel megelőzve a Kun Béla-féle 133 napos önkényt – azzal a szándékkal írta meg A párisi gyujtogatók című könyvet, hogy figyelmeztesse kortársait a szélsőbaloldali veszélyre. Hiszen a párizsi kommün lett a későbbi kommunista diktatúrák ünnepelt példaképe. Összeférhetetlen anarchistákból, nagyravágyó karrieristákból, túlfűtött kalandorokból álló csapat ragadta magához a hatalmat, soraikban olyan naiv széplelkekkel is, akik elhitték, hogy nemes ügyért harcolnak.
A valóság később sokakat kijózanított: rájöttek, a szélsőbal forradalom hozadéka csak a rombolás, a pusztítás és a terror, mérgező gyümölcse pedig a mindent átható gyűlölet, amely szörnyű polgárháborúba taszította a francia társadalmat. Mindezek dacára a történettudomány meglehetősen kegyesen bánik a kommünnel. Ez abban is tetten érhető, hogy Budapesten (és több vidéki városban) a mai napig utcája lehet Frankel Leónak, aki a párizsi kommün minisztere volt. (Ő volt az, aki később amiatt sajnálkozott, hogy visszavonulásuk közben elmulasztották levegőbe röpíteni a templomokat és a palotákat.)
Az első kommün története most a Patrióták reprint kiadásában újra hozzáférhetővé vált. A civil szervezet azért vállalkozott a könyv újbóli kiadására, mert úgy véli, a benne rejlő tanulságok ma is érvényesek. 1871-ben Párizsban ugyanis bebizonyosodott: a kommunista világmegváltáshoz hullahegyeken át vezet az út.
