Az Európai Unió vezetői lázasan keresik a megoldást, hogyan mozdíthatnák meg – nyúlhatnák le – Ukrajna finanszírozására a 140 milliárd eurós befagyasztott orosz állami vagyont. A kapkodás oka, hogy Zelenszkijék áprilisra pénzügyi vákuumba kerülhetnek. Igen ám, de Belgium olyan garanciákat követel, amelyeket számos tagállam politikai öngyilkosságnak tart. (Több kormány jelezte, nem kér a Brüsszel kínálta pénzügyi kitettségből.) A belgák szerint az orosz vagyon „kezelése” potenciális célponttá teszi országukat Putyinékkal szemben. (Arról nem beszélve, hogy egy ilyen „akció” után ki tenné be belga bankba a pénzét?) Bart De Wever kormányfő azt kéri, a kormányok adjanak olyan garanciákat, melyek nemcsak meghaladják a 140 milliárd eurót, s akár napokon belül kifizethetők; a garanciákat pedig addig kell fenntartani, amíg akár csak egyetlen orosz perveszély is fennállhat. A tagállamok erről persze hallani sem akarnak, hiszen ez az idő jóval túlnyúlhat a mostani cikluson.
Az unió külpolitikai főképviselője, Kaja Kallas is megszólalt az ügyben: „Nem kisebbítem Belgium aggodalmait, de a problémákat tudjuk kezelni, dolgozunk egy életképes megoldáson.” El tudjuk képzelni.
Majd elfelejtettem, miután a belgák attól is tartanak, hogy ha egy tagállam – például Magyarország – történetesen megvétózná a trükközést, akkor nekik kell majd mindent visszafizetniük, mire Brüsszel azzal nyugtatta őket, ebben az esetben – az uniós szerződés 122. cikkére hivatkozva – többségi döntéssel kiveszik Magyarország kezéből a vétójogot. Merthogy a cél – pénzt Ukrajnának! – szentesíti az eszközt. (Pontot kirak. Köp.)




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!