Ritka ókeresztény lelet került elő Abu-Dzabiban
A lelet a korai kereszténység arab-félszigeti jelenlétének egyik fontos bizonyítéka.
A lelet a korai kereszténység arab-félszigeti jelenlétének egyik fontos bizonyítéka.
Miként lesz valaki szent vagy éppen boldog? Isteni áldás és Krisztus segítsége is hozzájárul ezekhez, valamint a csodák – derült ki podcastműsorunkból.
Az állami terror a jakobinus diktatúra alatt vált a hatalomgyakorlás legfőbb eszközévé.
Vasárnap sem állunk meg! – írta a miniszterelnök.
Állami támogatásokból és részben civil adományokból áldoznak a kegyhelyekre, kolostorromokra.
Nursiai Szent Benedeket a a nyugati szerzetesség atyjának is szokták nevezni.
Középkori maradványokat keresve búvárrégészek kutatják a felfedezett omladékmezőt.
Az egyiptomi Nyugati-sivatagban talált maradványok az 5. század kolostorainak életéről tanúskodnak.
Több mint ötszáz év után mostantól az év bármelyik napján újra gregorián énekek töltik be a salföldi pálos kolostorromot. A kezdeményezésre az UNESCO is felfigyelt.
Vajon mennyi csöndet őrizget a ferences rendház idefent, a világ végén… És miféle csöndeket?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.