A Forradalom tere. A kármeliták leszállnak a kivégzésekhez szállító járműről a vérpad lábánál. A sűrű tömeg első sorában megpillantjuk a papot frígiai sapkában, aki elsuttogja a feloldozás igéjét, lopva keresztet vet, majd gyorsan eltűnik. A nővérek a Salve Regina-t (Üdvözlégy, Királynő kezdetű Mária-himnusz), majd a Veni Creator Spiritust (Jöjj el, teremtő Szentlélek, pünkösdi himnusz) éneklik. Hangjuk nagyon tiszta és erős. A tömeg – szokásától eltérően – megrendülten hallgat. Csak a vérpad lába látszik, ahová a nővérek egyenként, folyamatosan énekelve fellépnek. Amint eltűnnek, a kórus egyre halkul. Már csak két hang szól, már csak egy. Ebben a pillanatban a nagy tér másik sarkából felcsendül egy új hang, amely tisztább és még határozottabb, mint a többi volt. Az előtte szétváló tömegen át a vérpadig lépdel, arcán nyoma sincs a félelemnek. A vérpadon elvesztjük szemünk elől. Kisvártatva elnémul az ő hangja is…
Ezzel a filmszerű jelenettel zárul Georges Bernanos, az 1948-ban elhunyt nagy francia (katolikus és királypárti) regényíró és esszéista utolsó, drámai műve, a Kármeliták párbeszédei (magyar fordításban: A Kármel napja).
A dráma hiteles történelmi eseményt dolgoz fel: a compiègne-i karmelita kolostor tizenhat apácájának mártírhalálát a jakobinus diktatúra idején. A kivégzés pontosan kétszázharminc évvel ezelőtt, 1794. július 17-én történt, a robespierre-i rémuralom végnapjaiban.
Az állami terror nem a jakobinus diktatúrával kezdődött, de ekkor vált a hatalomgyakorlás legfőbb eszközévé. Mintegy félmillió embert bebörtönöztek, több tízezer embert végeztek ki bírósági ítélet alapján vagy anélkül.
Bár akadtak még Robespierre-nél is kegyetlenebbek a „nagy” francia forradalom vezetői között, a kegyetlenség teoretikus igazolásában azonban senki nem múlta felül.
A politikai erkölcs elveiről a konventben 1794. február 5-én tartott beszédében kifejtette, hogy a forradalom idején a népi kormányzat erejét egyszerre alkotja az erény és a terror, mert a terror nélkül az erény tehetetlen.
A terror nem egyéb, mint a gyors, szigorú, hajthatatlan igazságszolgáltatás…,
továbbá:
A forradalom kormánya a szabadság despotizmusa a zsarnoksággal szemben.
A terror 1794 júniusában hágott a tetőpontjára, miután Robespierre a Nemzeti Konvent elnökeként olyan törvényt fogadtatott el, amely lehetővé tette bármely cselekedet bűntetté nyilvánítását. Megszüntették az előzetes vizsgálatot, kimondták, hogy az ítélethez elegendők az „erkölcsi bizonyítékok”, védelemről szó sem esett, a bíróknak nem volt kötelező tanúkat meghallgatniuk, s kizárólag felmentő vagy halálos ítéletet hozhattak. Június-júliusban több embert végeztek ki Párizsban, mint a megelőző tizenhárom hónap során.
