Egy járványügyi szakértő szerint véget ért a pandémia Németországban
Már nem emelkedik robbanásszerűen az új koronavírus-esetek száma – mondta Christian Drosten, az egyik legismertebb német járványügyi szakértő.
Már nem emelkedik robbanásszerűen az új koronavírus-esetek száma – mondta Christian Drosten, az egyik legismertebb német járványügyi szakértő.

Januárban az utolsó korlátozást is eltörlik, miközben a kórházak tele vannak koronavírusos betegekkel.

A szigetország miniszterelnöke a romló kínai járványhelyzettel indokolta a döntést.

Becslések szerint Kínában naponta több mint egymillió ember fertőződik és ötezer hal meg.

Egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón hangzott el a megdöbbentő adat.

A Széchenyi-díjas kutató lapunknak adott exkluzív interjút.

Karikó Katalin felfedezéseinek is köszönhetően született meg a milliók életét megmentő, koronavírus elleni vakcina – exkluzív interjúnk a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében.

Együtt leküzdöttük a járványt, mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos.

Peking arra számít, hogy a jelenlegi járvány télen tetőzik, és három hullámban, körülbelül három hónapon keresztül tart majd.

Visszavonják a koronavírus-járvány miatt a lakosság mozgásának követését szolgáló alkalmazást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.