Színház mindenkinek!
Kilenc premier a Déryné program új évadában.
Kilenc premier a Déryné program új évadában.

A 2023-ra meghirdetett programokat is áttervezi az intézmény.

Az Év balatoni gazdasági épületének tavalyi nyertesénél jártunk Pécselyen.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadnyitóján részletet láthattunk a Petőfi-rock című rockoperából.

Minden rosszból, közhelyesből csak egészen kevés van benne, minden olvasóbarát jó tulajdonságból viszont sok.

Nagyszerű játszóhelyekkel indul a Csokonai Színház idei évada.

Irodalmi pályázatot hirdetett a Szófa irodalmi portál.

A történelem egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezéséről szóló film forgatásán jártunk.

Horváth Károly és Köő Adrien különleges kiállítását, a Fotó-performansz 69-et nyitotta meg a B 32 Galéria és Kultúrtér.

Radics Béla életéről készül film Bálint Csaba és Szentesi Zöldi László forgatókönyve alapján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.