Persze, bombasztikus is néha, elsősorban ott, ahol ennek helye van – de azért a vásott íny érzi, hogy néha sok –, meg hát egyik megtermett fejezete Magyarországon játszódik: abban azért van egy-két sablonos megállapítás, ami a helyismeretet Wikipédia-cikkből és műholdképekből felépített gyanúsítvánnyá teszi.
Hosszú, ősz haja szétterült a vállán, tudjuk meg például a derék irathamisító budapesti lakosról, Szabó Lászlóról. Jellegtelen ruházata fekete farmerból és műszálas, félig kigombolt ingből állt, amely látni engedte karóvékony mellkasát. Hatvanéves volt, ami a keleti blokkban külsőre nyolcvan, munkabírását tekintve viszont harminc. Egy egész életnyi meló, egy egész életnyi megpróbáltatás. Court korosodó rocksztárnak gondolta volna, aki még mindig jó pasinak hiszi magát.
Én a filmadaptációk megtekintését igyekszem mindig a könyvolvasás utánra időzíteni – így tettem a Trónok harcával is, nem volt könnyű, de megérte –, és soha nem csalódom. A könyv sokkal bőségesebb terjedelmet és lehetőségtárházat biztosít, és kevésbé feszes dramaturgia szükségeltetik hozzá, mint az a filmektől elvárható, ez pedig kedvez irodalmi igénynek, a humornak, a ráérős kitérőknek, a leírásoknak, ami pedig a sava-borsát adja egy-egy műalkotásnak.
A Szürke Ember viszont könyvben is olyan elképesztően feszes és pörgős (híven tükrözi ezt a fejezetek elején található egyszerű, mégis rendkívül hatásos grafika is), amilyent könyvben, akció-lektűrben alig olvasni, és amely felveti a gyanút, hogy egyenesen forgatókönyvnek készült.
(Ezek után már el sem tudom képzelni, milyen lehet a film, na, de amint megírtam ezt a szöveget, megnézem, ígérem!)
Az izgalmas – és némileg sablonos – sztori szerint a magányos és überprofi, de nagy erkölcsi tartású („Összetett indítékok alapján cselekedett, nem olyasféle, képregényekbe illő elképzelések szerint, amilyeneket tulajdonítottak neki, de a szíve mélyén igenis a jófiúk közé sorolta magát. Nem, nem volt szüksége pénzre, és a halálra sem vágyott: egyszerűen azért volt a Szürke Ember, mert azt vallotta, hogy vannak a világon gonosz emberek, akiknek tényleg meg kell halniuk”) bérgyilkost, Court Gentryt ki akarja iktatni egy sereg ember, és legalább tizenkét profi embervadászcsapat, akik aztán keresztülhajszolják egész Európán, többször megsebesítik, rejtélyekre és összefüggésekre derül fény, ömlik a vér hektoliterszám, és reccsennek a törött állkapcsok, ahogy az már megszokott és elvárt a zsánertől. Természetesen a hős eredetileg a CIA különleges akciókra rendszeresített munkatársa volt, közelharcra és lő- meg szúrófegyverek használatára képezték ki egyebek mellett, így aztán megbízhatóan szállítja az utóbbi időben kissé megkopott amerikai álmot, miszerint ők a világ rendőrei/csendőrei, és szent küldetésük minden rosszal (egymaguk) megbirkózni, lehetőleg egy szintén magányos mesterharcos szaktudásával.
De még így, ezekkel az sutaságokkal is ez a könyv az egyik legizgalmasabb történet, amelyet a műfajban olvasni lehet: minden rosszból, közhelyesből csak egészen kevés van benne, minden olvasóbarát jó tulajdonságból viszont sok.
Humor ritkán fordul elő, de olyankor igen nagyot szól. Íme például a párbeszédrészlet, amelyben a félhalottá lőtt és szabdalt, két napja nem alvó, koszos és halálfáradt bérgyilkost a korábbi kiképzőtisztje és mestere segíti a menekülésben, és elmagyarázza neki, hogyan tud kereket oldani, míg ő (a bevett klisé szerint) „sokat nem érő” életét feláldozva pár percig visszatartja majd a nyomában lihegő bérgyilkoscsapatot:
A plafonon át tudsz lelépni. Pallókat fektettem le, azokon végig lehet kúszni az egyik szellőzőnyílásig. Vedd le a rácsot, átférsz rajta, bár elég szűk. Az óvoda padlásába vezet. Szombat van, vagyis nincs ott senki. A pincéjükből át lehet jutni a műkörmöshöz. Egyébként rád férne egy manikűr, de ne engedj a csábításnak! A bejáraton át a Rude de Purgatoire-ra jutsz, aztán végig a sikátoron a Rue d’Enferra. Ott már tiszta a levegő.
Minden bizonnyal nagy svunggal írt, nagy svunggal történő és játszódó, jó és izgalmas nyári olvasmány A Szürke Ember. Ha még nem látták a filmet, mindenképpen először a könyvet olvassák el, mert a filmnézés lustítja a reménybeli olvasót, és utána már nem biztos, hogy olvasni fog… Én most mindenesetre megnézem a filmet, mert nekem már lehet.
Mark Greaney: A Szürke Ember. Fordította: Tamás Gábor. Agave Kiadó, Budapest, 2022.
Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Fortepan)
