– Mindannyian látjuk a körülöttünk zajló eseményeket, az előttünk álló évad nem lesz könnyű, de minden eddiginél fontosabb, hogy a Déryné program a kultúra egyik fontos bástyája maradjon. Büszke vagyok a 2021/22-es évad eredményeire, az együtt elért sikerekre, kívánom, hogy ugyanolyan szeretettel, alázattal és elhivatottsággal haladjunk tovább a missziónk által kijelölt úton, ahogyan az eltelt két esztendőben – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné program igazgatója az évadnyitó társulati ülésen.
A Déryné program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely amellett, hogy összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeinek, igyekszik széles körben megszólítani a magyar színházi élet részvevőit, felkarolva a kőszínházak mellett az alkotótársulásokat, a befogadó intézményeket és a kultúrafogyasztókat is.
A két éve indult program nemes célkitűzése, hogy feltámassza, felpezsdítse a vidék kulturális életét, színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére, a legtávolabbi, legkisebb falvakat is beleértve. A pályakezdő drámaírókat és fiatal alkotókat, társulatokat felkaroló, egyedülálló mentori programokat biztosító Barangoló alprogram mellett az Országjárás és Vándorszínház alprogramok legfőbb célkitűzése nem változott; felejthetetlen színházi élményekkel ajándékozni meg a közönséget, örömet, szépséget és csodát vinni, értéket közvetíteni.
Az alprogramok együtteseként további cél négyszáz településre eljutni, köztük olyan községekbe, falvakba és városokba, amelyek korábban nem vettek részt a programban. A 2021/22-es évadban összesen 742 előadás valósult meg, 367 településen, valamint csaknem nyolcvanezer néző részvételével. Az elért rendkívüli eredmények után a Déryné program folytatja küldetését: Színház mindenkinek!
Két új bemutatóval készül tehát a Déryné Társulat a 2022/2023-as évadra. Október 5-én kezdődik Jánosi Ferenc: SZEMET SZEMÉRT című művének próbafolyamata, amelyet a Déryné program igazgatója, a Jászai-díjas Kis Domonkos Márk rendez. A bemutató december 9-én lesz. A Déryné Társulathoz vendégként csatlakozik Kaszás Mihály színművész. A darab érdekessége, hogy írója, Jánosi Ferenc a Barangoló Drámaírói Műhely ösztöndíjasaként Lukácsy György mentorálásával dolgozik a dráma születésén.