A hit próbatételének műalkotásai
Már látogatható Olescher Tamás Az igazságnak és a szeretetnek című kiállítása a Műcsarnokban
Már látogatható Olescher Tamás Az igazságnak és a szeretetnek című kiállítása a Műcsarnokban

Van benne tánc, van benne ének, zene, szöveg, szóval stand-up elemek.

Anyák napja alkalmából archív gyermekkori felvételekkel készített új kisfilmet a Bohemian Betyars.

A királyi állat méltó jelképe az egykori királyvárosnak, amely május 1-jén megyei jogú városi rangra emelkedik.

Topis Rok ’79 címmel május 9-én kerül boltokba a Beatrice 1979-es, hányatott sorsú zeneanyaga.

Martin Parr fotói első alkalommal láthatóak Magyarországon a Budapest FotóFesztivál alkalmából a Műcsarnokban.

Mérték és mulatság címmel jelent meg Zsávolya Zoltán monográfiája Prágai Tamásról

A lengyel snowboardbajnok fiú és az ünnepelt kínai zongorista lány Budapesten kibontakozó szerelme érdekes alapanyag lehetne.

Három alkotó, három világlátás, egyetlen téma a Magyar Nemzeti Galériában.

A történet jelenleg 1929-ben, a nagy gazdasági világválság előtt jár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Többször is meggátolta a főváros, hogy a számvevőszék betekintsen az iratokba.

A 14. havi nyugdíjat minden idős megkapja, mindegy, kire szavaz.

Pintér Bence már tíz évvel ezelőtt is befogadta volna kvóták alapján a migránsokat, támadta a rezsicsökkentést és a kormány családtámogatási rendszerét.

Az államtitkár lapunknak árult el a rendezvénysorozat részleteit.

Az ukrán elnök a korrupciót felszámoló szervek munkáját is gátolja.

Orbán Balázs fontos összefüggésekre világított rá.

A hatóságok még gázpalackot is készültek bevetni.

A Vörösök egyik támadója történelmi gólt szerzett a csütörtöki vb-selejtezőkön.

Tudós csak az lesz, aki eredetien tár fel összefüggéseket.

A sírást imitáló portugál klasszis edzője nem ért egyet a döntéssel, az íreket irányító Hallgrímsson is reagált az ötszörös aranylabdás szavaira.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.