Tizenkét évvel ezelőtt a Downton Abbey premierjekor Angliában felbolydult a filmes és a divatvilág. A kritikusok ódákat zengtek a sorozat látványtervezéséről és valódi jelmezeiről, amelyek rácáfoltak a tévés költségvetésre. A látvány kidolgozottsága sokszor tudta feledtetni Julian Fellowes szappanoperájának történeti buktatóit és a valóban kiváló korrajz miatt hat éven keresztül uralta a brit sorozatgyártást és a divatvilágot is. Az első évadok során az utcákon a dédmama szekrényéből előtúrt sálak és a tízeséveket idéző kiegészítők szaladgáltak, mikor pedig a sorozat eljutott a húszas évekig, az Instagramon kitört a Gatsby-láz.
2019-ben a Crawley család a mozivásznakat is meghódította, de a film sokkal inkább tűnt egy sorozatrésznek vagy franchise-indító epizódnak, mint a saga lezárásának. Mivel ma Hollywood gyakorlatilag kizárólag előzményfilmekből, folytatásokból és újraértelmezésekből áll, a stúdió nem hagyhatta, hogy az aranytojást tojó tyúkot levágják, és beigazolódott a Halálos iramban-hasonlat: tényleg elindult a filmes sorozat is. Kérdés, hány részt fog megélni.
A történet jelenleg 1929-ben, a nagy gazdasági világválság előtt jár, aminek köszönhetően erőlködés nélkül hozza a Downtonhoz köthető glamourt és a brit társadalom múlt század eleji jellemzőit.
Szó sincs még gazdasági problémákról, vagy az arisztokráciát is megrázó, és sok tekintetben átrajzoló második világháborúról. Ugyanakkor Maggie Smith már a hatodik évad forgatásakor nyilatkozta, hogy ideje lenne elengedni a Crawley-kat, hiszen az özvegy grófné lassan százéves lesz.
Az első mozifilm ennek szellemében beszélt a sorozat legsikeresebb karakterének titokzatos betegségéről, amelynek köszönhetően Az új érában már az idős grófné is Downton falai között él. Ez kiváló lehetőséget biztosít, hogy örök egysorosaival kommentálja a Downton falait – a birtok örökös pénzszűke okán – megszentségtelenítő hollywoodi filmesek forgatását.
Julian Fellowes forgatókönyve ezúttal nem egyetlen helyszínen játszódik, hanem azon néhány epizódot idézi, mikor a szereplőgárda egy része szórakozásból vagy egyéb okok miatt máshol tartózkodott (ilyen volt például a skóciai nyaralás vagy az I. világháborút idéző jelenetek). A downtoni szál a filmforgatást járja körül, bemutatva három jelentős új karaktert. A sármos rendező, Jack Barber (Hugh Dancy) nemcsak helyszínként használja Downtont, és kéri a szolgák segítségét a forgatáshoz, de mivel Lady Mary (Michelle Dockery) férje az egész filmben a világot járja, aktívan flörtöl is a ház de facto úrnőjével. Micsoda botrány! (A Henry Talbotot alakító Matthew Goode már az első mozifilmben is nyúlfarknyi szerepet vállalt, Az új korszak készítése során azonban a szintén április 28-án, a Paramont+-on bemutatott The Offert forgatta.)
Szintén Downtonba érkezik a mozifilm főszereplője Guy Dexter (Dominic West), aki a sorozat óta személyiségcserén átesett, lakájból lett komornyik, Thomas Barrow (Robert James-Collier) szerelmi életének megoldását hozhatja. Nő partnere, Myrna Dalgleish (Laura Haddock) a húszas évek társadalmi felemelkedését szimbolizálja, hogyan lehet egy munkásosztálybeli nőből a szépsége segítségével hollywoodi sztár. A forgatás alatt valószínűleg Haddock szórakozott a legjobban, mivel jeleneteinek túlnyomó többsége fülsértő Cockney akcentusáról szól, hogy azt a film végén kellemes amerikai angolra cserélhesse, finoman figyelmeztetve a közönséget, hogy a király(nő) angolját csak az igazán bennfentesek sajátíthatják el.
A brit osztályrendszer, illetve az angol és más kultúrák közötti különbség hozta gegek Az új korszak másik szálában is megjelennek. Eszerint az özvegy grófné (Maggie Smith) örököl egy francia Riviérán található villát, ám ezt az addigi tulajdonos Montmiral család (Nathalie Baye és Jonathan Zaccaï) nem minden tagja fogadja kitörő lelkesedéssel. A gróf (Hugh Bonneville) és a grófné (Elizabeth McGovern), illetve a fiatalabb generáció néhány tagja elutazik, hogy kiderítsék milyen titok lappang az öröklés mögött. Hiszen a lehetséges liaison szintén hatalmas botrány!
Az angol–francia ellentét kifigurázása jót tesz a történet komikus szálának, ugyanakkor jó fricskaként sokat mesél a britek távolságtartásáról és a nyári meleghez való viszonyról is.
Julian Fellowes forgatókönyve minden helyszínváltoztatás ellenére sem lép túl a megszokott biztonsági kereteken, így a sorozat karácsonyi különkiadásainál némileg hosszabb játékidőben, mozis kamerakezeléssel és nagyzenekari kísérettel meséli el a Crawley család történetének újabb fejezetét. Ezúttal arra sem figyel, hogy önálló műként értelmezhető darabot hozzon létre, kizárólag a sorozat rajongóihoz beszél, mivel semmit nem magyaráz a karakterek kapcsolatairól. Egyértelműnek veszi, hogy a nézők tudják, az özvegy grófné miért tud olyan sziporkázó lenni Lady Merton (Penelope Wilton) társaságában, vagy Thomas Barrow miért szeretne „igaz életet élni”. Fellowes ugyanakkor nem fél ismert történetszálak újrafelhasználásától sem. Ismét van egy életveszélyesnek hitt anémiás betegségünk, ami a hatodik évadból lehet ismerős, az urak és a szolgák összefogása újfent a Gosford Parkot idézi, a filmes szálban pedig Az ének az esőben és a My Fair Lady jelenik meg.
A konfliktusok ábrázolásában a sorozat nem volt kifejezetten erős, az előző mozifilm is a felszínt kapargatta, Az új korszak pedig hiába hoz születést, esküvőt és halált is, valójában a délutáni tea és sütemény mellé járó habkönnyű darab marad csak.
Némi mélységet a magvas gondolatok adnának, ám azok a hatodik évad záróepizódjában is többször kínosnak hangzottak, legalább annyira, mint annak idején a Szomszédok végefőcímei. Még nehezebben emészthetővé teszi a mondatokat a kérdés, hogy Az új korszak mennyire jelent végső búcsút a Crawley-któl.
A szereplők viszont nem tűnik, hogy mindezt bánják. Akár kevesebb, akár több játékidőt kapnak, élvezik a nézői igényekre hangolt, össznépi jutalomjátékot. Így fel sem tűnik, hogy például Tom Branson (Allen Leech) új felesége, Lucy Smith (Tuppence Middleton) vagy a korábban fontos szereplő szolgák egy része csak biodíszletként van jelen.
A Downton Abbey mindig is elsősorban korrajz volt, ennek megfelelően Donal Woods díszletei és Anna Mary Scott Robbins jelmezei ismét pontosan hozzák a Gatsby-korszak eleganciáját és idézik a múlt század első harmadának hangulatát, biztosítva, hogy a nézők – a film minden hibája ellenére – szívesen töltsenek újabb két órát a Crawley család társaságában.
Borítókép: Hivatalos poszter
