Felolvasóest? Betakarítás idején?

Egy természetes létforma, egy emelkedett, a spiritualitás felé forduló irodalmi igyekezet, egy nagyszerű hagyaték volt a témája annak a beszélgetésnek, amelyet az Országos Idegennyelvű Könyvtárban tartott a Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó. Az irodalmi műhely ez alkalommal Zsávolya Zoltán József Attila-díjas költő, író, irodalmár, esztéta, egyetemi oktató Mérték és mulatság – Közelítések Prágai Tamás műveihez című monográfiáját mutatta be az irodalombarát közönségnek, egyúttal kiadta – vélhetően utoljára – a Prágai Tamás-díjat.

Fotó: BACHPEKARYMATE

Az est házigazdája Szondi György József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, a műhely vezetője bevezetőjében elmondta, hogy Zsávolya Zoltán most megjelent munkája komoly mélységeket kutató sorozat utolsó darabja. Egyúttal bejelentette, hogy idén utoljára osztják ki az elsőkönyves szerzők legjobbjainak járó Prágai Tamás-díjat, amelyet ez alkalommal egy rendkívül tehetséges fiatalember, Prágai Menyhért vehet át. A műhely gondozásában megjelenő kötetét a Könyvhéten olvashatják az érdeklődők. 

De most mi térjünk vissza a kötetbemutatóhoz, mert Zsávolya Zoltán és Végh Attila beszélgetése elgondolkodtató kérdéseket felvetve járta körül a Prágai-életművet. Bár a jelenlévő közösség jól ismerte a 2015-ben elhunyt költőt, hiszen Prágai Tamás a műhely fontos tagja volt, itt érdemes elmondani, hogy a sokoldalú alkotó belekóstolt az irodalom minden vetületébe. Költő, író, színműíró, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, tanulmányok, esszéista, tanár és szerkesztő volt. Barátai úgy emlékeznek rá, mint tiszta beszédű, tiszta gondolkodású, vidám és bölcs kutatóra, aki a természetet kutatta bele értve az emberi természetet, de még az irodalmi szövegek természetét is. 

Fotó: Bach Máté

A róla szóló monográfia ennek megfelelően hatalmas és szerteágazó munka lett, amelynek titkairól Végh Attila József Attila-díjas költő, próza- és esszéíró, a Magyar Hírlap főmunkatársa beszélgetett a szerzővel. Kérdésére Zsávolya Zoltán a műhelybeszélgetést kezdettől meghatározó kérdést járta körül: hogyan lehet tudományos monográfiát írni olyasvalakiről, aki személyes ismerősünk, sőt jó barátunk. Elmondta, hogy maga is meglepődött mennyire más képet rajzolt ki Prágai Tamásról a kutatás, mint amit magában őrzött. A két nézőpont különbözőségét felfedezve tudta abba az irodalomelméleti közegbe helyezni a hajdani barátot, ami egyáltalán lehetővé tette a szöveg-hagyaték elemzését, értelmezését. 

Hangsúlyozta, hogy a hagyományos szövegelemzés lehetőségeit, a klasszikus irodalomtudományi megközelítéseket alkalmazva igyekezett feltárni a nyelvi formákban megbúvó sokrétű értelmezési lehetőséget, megmutatni azt a szellemi, emberi gazdagságot, ami a Prágai-életművet jellemzi. 

Végh Attila ennek az életműnek két sarkalatos pontjára kérdezett rá. Egyfelől azt vetette föl, vajon a szövegekben hogyan, s miképp jelennek meg az istenek. A monográfia szerzője úgy vélte, nagyon izgalmas a probléma, mert miközben Prágai Tamás újra és újra utal a spirituális összefüggésekre, antik formákat idézve mutatja meg az örök és egyetemes értékeket, azonközben a transzcendenciát egyfajta szemérmes elhallgatással kezeli. Mintha a spiritualitás kérdése, a végtelenhez való viszony egyértelműségében is meg kell maradnia a mélységesen személyes térben. 

A másik csomópont, ami Prágai irodalmi jelenlétét, erkölcsiségét és világlátását megmutatja az a természetes életformákhoz való ragaszkodása, visszatalálása. Végh Attila ezzel kapcsolatban felidézett egy Heidegger-szöveget. Az Alkotó tájék – miért maradunk vidéken? címen ismert vallomásában az agg filozófus elmondja, hogy egy alpesi faluban él, ahol havasi pásztorokkal barátkozik. Egy alkalommal levelet kap a berlini egyetemről, hogy tartson szemináriumot a fővárosban. Felolvassa a felkérést öreg barátjának, aki hunyorog, majd alig alig észrevehető nemet int. S Heidegger tudja, hogy nem kell Berlinbe mennie. 

Prágai Menyhért       Fotó: Bach Máté

Nagyon hasonló anekdoták keringenek Prágai Tamásról is, aki ugyanazt a természetazonos ősi életformát kereste Pázmándon, mint amit Heiddegger az Alpokban megtalált. Egy alkalommal Prágai Tamást felolvasóestre hívták, s ő méltatlankodva válaszolt, mint aki nem érti, hogyan merülhet föl egyáltalán ez a képtelenség: Most? Betakarítási időben? Más alkalommal interjút adott, s miközben az újságíró irodalmi mikrovilágáról faggatta, ő kedves humorral ugyan, de nagyon határozottan helyre tette az újra és újra irodalmi, művészeti kérdésekkel előhozakodó zsurnalisztát: most, szüret idején nincs más kérdés, csak a gazdaság. Ez határozza meg az életet, tehát ez határozza meg a gondolkodást. Nem lehet kikacsintgatni belőle. 

Zsávolya Zoltán úgy vélte, Prágai Tamás visszatalált egy olyan ősi életformához, ami erősebb, mint az irodalom, amiből nem lehet kinézegetni, kiugrálni, mert akkor hitelét veszti, s nemcsak az életforma, az ember is, aki azt megéli vagy megélni akarja. Hozzá tette, hogy lírai hagyatékában is felfedezhető az őshagyomány visszafoglalásának igénye. A lét ősi formáit kereste, a létezés természetes formáit akarta megtalálni, s ebből a küzdelemből születtek meg döbbenetes erejű versei. 

Borítókép: Prágai Menyhért, a Prágai Tamás-díj idei díjazottja (Fotó: Bach Máté)