Az újragondolt emlékekkel mindig megküzd az ember. Most azon merengek, vajon azon az őszön a mindenszentek előtt, vagy csak később, a november 4-i orosz invázió után láttam hosszú napokon keresztül azt a rengeteg fehér őszirózsát mindenfelé, emberek kezében, gyertyafényes ablakokban, friss sírokon… De hát ki tudja ezt már ennyi év után?
Csapong a hézagos emlékezet. Csak a rengeteg őszirózsa biztos.
Arra ma is tisztán emlékszem – meg is írtam egyszer –, amikor egy ilyen hosszú, „őszirózsás” estén átjöttek a szomszédban lakó Kiss Tibiék. A szülők zaklatottak voltak és szomorúak, mi viszont Tibivel nyomban dominózni kezdtünk, és nem igazán értettük, miért kell ilyenkor búslakodni, amikor már újra együtt lehetünk, jó meleg van a szobában, odakint pedig már egyre ritkábban lőnek. Még az is lehet, hogy hamarosan kimehetünk focizni a játszótérre. Miért kell ilyenkor szomorkodni?
(A szegényes lakás minden zugát persze nálunk is beterítette a sípoló, recsegő öreg világvevő hangja: „Tartsatok ki! Itt a Szabad Európa rádió a tizenkilenc, huszonöt, harmincegy, negyvenegy és negyvenkilenc méteres rövidhullámon!”)
Csak akkor néztünk föl ijedten, amikor Tibi anyukája zokogva az enyém nyakába borult. De hát mi történt? Aztán amikor kint, az előszoba ajtajánál a két apuka hosszan, nagyon hosszan kezet szorított, akkor éreztük, hogy most valami történt. Vagy történni fog. – Hát akkor tényleg nem jönnek, Károly? – kérdezte a Tibi apuka az enyémet. – Hajnalban jön a teherautó, van még néhány hely. – Maradunk, Imre – válaszolta apám –, az öregeink is itt vannak, a gyerekek még kicsik. Hová is mennénk…
(Óh, az a körfolyosós, visszhangos Kertész utcai bérház, Istenem! Felnőttként végigballagni a gyermekkori helyszíneken, ahol fölcseperedtem, érzékszervi meghasonulás: milyen csöppnyivé fonnyadt az a benyargalhatatlan, végtelen világ – azokban az „őszirózsás” napokban ez volt a Haza.)
Kiss Tibiék hajnalban elmentek, mint oly sokan. További sorsukról semmit nem tudok. Lehet, hogy ők voltak az a korabeli filmhíradóban mutatott bőröndös, batyus család, azzal a fehér zászlóval, akit az osztrák határőr segít át a megáradt patak rozoga hídján? Ki tudja.
