Október huszonharmadika kapcsán azzal vádolnak bennünket balról, hogy mi, jobboldaliak 1956 elárulói vagyunk, mert nem elég, hogy nem állunk ki Ukrajna mellett, amelyet éppúgy pusztítanak el most az agresszor oroszok, mint minket 1956-ban, de még ráadásul az oroszoknak is szurkolunk. Öntsünk tehát – sokadszor – tiszta vizet a pohárba 1956-tal, az orosz–ukrán háborúval és a jobboldali állásponttal kapcsolatban!
Először is, mind 1944–45-ben, mind 1956-ban nem Oroszország, hanem az Oroszországot és Ukrajnát egyaránt magában foglaló Szovjetunió harcolt ellenünk, szállt meg bennünket;
az oroszokat, ukránokat és más nemzetiségűeket (kaukázusiak, közép-ázsiaiak) egyaránt a soraiban tudó szovjet Vörös Hadsereg katonái követték el mindazt a szörnyűséget, aminek eredményeként sokan még ma is transzegenerációs traumával élnek. Ők voltak a magyar szóhasználatban a ruszkik. Oroszok, ukránok egyaránt. A statisztikák szerint 1944–45-ben a Vörös Hadsereg katonáinak 52 százaléka volt orosz, 34 százaléka pedig ukrán.
Másodszor, a minket megszálló és 46 évig megszállva tartó Szovjetunió politikai vezetésében is szétszálazhatatlan az orosz és az ukrán száll. Az egyébként grúz nemzetiségű Sztálint a minimum anyai ágon ukrán, kamaszkorától a későbbi Ukrajna területén élt, ott szocializálódott, majd Ukrajnában pártkarriert befutott Hruscsov követte, akinek a konkrét nemzetiségéről, illetve kötődéséről lehet vitatkozni, de nyilván nem véletlenül nem gyermekkorának helyszínét, a Donbaszt ajándékozta az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaságnak, hanem a Krím félszigetet az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak. A legalább ötven százalékban ukrán Hruscsovot aztán a száz százalékban ukrán Brezsnyev követte, majd Gorbacsov előtt volt még két epizódszereplő, Andropov és Csernyenko, akik közül az utóbbi több forrás szerint szintén ukrán volt.
A Szovjetunió és a minket megszállva tartó Vörös Hadsereg tehát legalább annyira ukrán képződmény volt, mint orosz.
Ami az oroszoknak való szurkolást illeti, a magyar baloldal továbbra sem érti, hogy a jobboldal nem egy monolit tömb, hanem egy olyan szövetség, amelynek fő kohéziós ereje a hazaszeretet, és amelynek a viszonyítási pontja mindig a magyar érdek. Mi tehát nem szurkolunk senkinek, csak a magyar érdeket tartjuk szem előtt. Arról pedig eltérhetnek a vélemények, hogy – a béke tényén túlmenően – milyen béke, mennyire erős Ukrajna és mennyire erős Oroszország szolgálja a magyar érdeket, vagyis a háború milyen kimenetele lenne legkedvezőbb a Kárpát-medencei magyarság számára.
