Bezárják a zsúfolt táborokat
A görög kormány bezárat három túlzsúfolt menekülttábort az égei-tengeri Leszbosz, Híosz és Számosz szigeten, s helyettük úgynevezett indulási és azonosítási központokat hoz létre.
A görög kormány bezárat három túlzsúfolt menekülttábort az égei-tengeri Leszbosz, Híosz és Számosz szigeten, s helyettük úgynevezett indulási és azonosítási központokat hoz létre.

Csak Görögországban 70 ezer olyan ember tartózkodik, aki menekültkérelmet nyújtott be – hangsúlyozta Póczik Szilveszter kriminológus.
Mintegy négyszáz bevándorló tüntetett tegnap a görögországi Leszbosz szigetén található Moria menekülttáborban lévő áldatlan állapotok miatt.

A táborokban élők azonnali áthelyezésére szólította fel hétfőn a görög kormányt Leszbosz szigetének polgármestere, miután a hét végén legalább két ember életét vesztette.

Áprilisban mindössze 14 ezer volt a görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma, azóta azonban újabb migránsok érkeztek.
A Leszbosz szigeti móriai menekülttáborban két bevándorló – egy nő és gyereke – életét vesztette egy tűzesetben – közölte hétfőn a sziget fővárosának polgármestere.
A tábor igazgatósága szerint az befogadottak száma meghaladta a 12 ezret, noha Móriát eredetileg háromezer ember ellátására tervezték.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.

Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Ez elég őrülten hangzik, de mégsem alaptalan.

A Málta elleni győzelem után már a követező feladat lebeg a válogatott szeme előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.