Krassó György emlékezete – Páratlan archívum vált elérhetővé az interneten
Mostantól online hozzáférhető a 30 éve elhunyt emblematikus ellenzéki személyiség, Krassó György irathagyatéka.
Mostantól online hozzáférhető a 30 éve elhunyt emblematikus ellenzéki személyiség, Krassó György irathagyatéka.

A napokban lett volna nyolcvanhét éves Krassó György. Nem valami kerek, szabályos évforduló, de a Gyuri életében, halálában és még azon is túl, az égegyadta világon nem volt semmi szabályos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.