Szabálytalanul (Krassó György emlékezete)

A napokban lett volna nyolcvanhét éves Krassó György. Nem valami kerek, szabályos évforduló, de a Gyuri életében, halálában és még azon is túl, az égegyadta világon nem volt semmi szabályos.

A budapesti Nádor (Münnich Ferenc) és a Ga- ribaldi utca sarkán Krassó György visszaneve- zési akciója, 1989

Mindeközben ötvenegyben a csepeli vasgyárban horizontál-esztergályos oklevelet szerzett, és ennek birtokában, munkásfiatalként beiratkozhatott a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemre, ahol aztán 1976-ban (!) diplomát szerzett, és rá egy évre le is doktorált. Merthogy ötvenötben páros lábbal rúgták ki az intézményből, és azután is történt egy és más.

Például 1956-ban részt vett a rádió ostromában, aztán a fegyveres, majd az illegális ellenállásban és mindezekért ’57-ben tíz évet kapott. Odabent sem viselkedett a Magyar Népköztársaság rendes állampolgárához méltóan, gyakori vendége volt a magánzárkának (úgy gondolta, jobb ott, mint besúgónak lenni), végül 1963-ban amnesztiával szabadult.

Szabadságát kissé korlátozta, hogy emigrációjáig REF-es volt, azaz rendőri felügyelet alatt állt. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy aktív részese legyen a nyolcvanas évek elején működő Hétfői Szabadegyetemnek, és Magyar Október néven létrehozzon egy saját szamizdat kiadót. 1985-ben meglátogathatta Londonban a súlyos balesetet szenvedő, haldokló bátyját, és menedékjogot kapott Nagy-Britanniában. Így lett a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa.

Négy év után, 1989-ben tért haza Nagy Imre és mártírtársai temetésére. Amiről persze az volt a véleménye, hogy a kommunisták kizárólag azért temetik őket újra, hogy megpróbálják helyrehozni a bűneiket.

Szeretett volna egy alternatív megemlékezést a Hősök terén és a temetőben, de ezeket, egybehangzó visszaemlékezések szerint, a hatóságok „nemzetközi összefogással” meghiúsították. Megalapította a Magyar Október Pártot, de azzal is adminisztratív akadályokba ütközött. Az általa mélyen megvetett és antidemokratikusnak mondott ajánlócédulákat végül elégette és hamuként nyújtotta át az illetékeseknek.

Valami olyasmit mondott, hogy arról nem rendelkezik a törvény, hogy milyen formában kell leadni ezeket, és ezzel kiszállt a parlamenti választásokból. 1991-ben aztán az egészből, szívinfarktusban halt meg, nem az elsőben.

Nevét emléktábla őrzi Budapesten a Fő utcában és a Nádor utcában, diófa Londonban. 2014-ben mindenki (de legalábbis a család!) számára váratlanul újratemették a Fiumei úti nemzeti sírkert 57-es parcellájába. Szürreálisnak tűnő aktus, de ha szabad ilyet mondani, jellemző.

Gyuri, a forradalmár, az utcai harcos, aki néha elfelejti csőre tölteni a pisztolyát, a számkivetett, az emigráns, az akciózó, a nyughatatlan, az idea­lista, az őszintén toporzékoló örök igazságkereső, a gondolkodás nélküli fegyelemre képtelen, nem fért be sehova. Más kérdés, hogy talán nem is nagyon akart volna olyan klubokhoz tartozni, ahol mást mondanak az asztalnál, mint aztán másnap a tévében.

Mert a Gyurival a lelke mélyén mindenki egyetértett, majd simán megtagadta, mert a komfortzónájában már idegenként mozgott volna.

Nehéz egy ilyen nehéz, problémás ember puszta létével szembesülni, komoly belső esztergálást igénylő meló.