Kedvezményes belépő – ennek igazán örülhetnek a fürdőbe látogató nyugdíjasok

Kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., ezért számos kedvezmény várja a nyugdíjasokat a fővárosi gyógyfürdőkben. Mutatjuk, milyen kedvezményes belépőket vehetnek igénybe a szépkorúak.

2025. 11. 27. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az itteni önkormányzatokkal kötött megállapodás részeként meghatározták, az adott kerület nyugdíjasai mely napon és az éven belül mely időszakokban vehetik igénybe a kedvezményes fürdőzést. A kerületi önkormányzatok nyugdíjas lakosaik számára évek óta e megállapodás szerinti feltételekkel hirdetik meg az extra kedvezményes lehetőséget. Az önkormányzati együttműködésekben így szerepel az is, hogy az ünnepi és a kiemelt időszakokban korlátozások érvényesek. 

A fürdőtársaság tájékoztatása szerint az „alap” nyugdíjas fürdőbelépőt ez értelemszerűen nem érinti.

A nyugdíjasok számára szóló extra kedvezményeket általában olyan napokon, idősávokban tudják biztosítani, amikor ez a korosztály élethelyzetéből adódóan rendelkezik szabadidővel, azaz a dolgozók számára munkaidőre esnek. 

Az ünnepi és kiemelt időszakokban a fürdő vendégforgalma jelentősen megnő és az átlagos napoknál nagyságrenddel többen vágynak fürdőzni, szaunázni is, hazai és külföldi látogatók egyformán. Ezért a társaság az ország más fürdőihez és általában a turisztikai ágazat szereplőihez hasonlóan az extra kedvezményes lehetőségeket ezekre az időszakokra nem tudja biztosítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.