Mark Rutte szerint Zelenszkijnek helyre kell állítania a kapcsolatát Trumppal
Mark Rutte kétszer is beszélt az ukrán elnökkel.
Mark Rutte kétszer is beszélt az ukrán elnökkel.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy Európa elkötelezett Ukrajna támogatása mellett. Eközben megkezdődtek az amerikai–orosz tárgyalások Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban az ukrajnai békéről. Az orosz–ukrán háború lezárását célzó egyeztetésre az Európai Unió vezetőit nem hívták meg.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy az ukrajnai béketárgyalások során minden szóba jöhet.
Orbán Viktor az európai védelem helyzetéről szóló, egynapos informális európai uniós csúcstalálkozóra érkezett a belga fővárosba, ahol Mark Ruttéval tárgyalt.
A NATO vezetőjével egyeztetett ma Brüsszelben a kormányfő.
Mark Rutte szerint fel kell készülnünk egy esetleges háborúra.
A Nyugat „a XXI. században nem engedheti meg, hogy egy ország megszálljon és gyarmatosítson egy másik nemzetet”.
Rutte szerint nem szabad olyan békemegállapodásra jutni, amely nem Ukrajnának jó, hanem Oroszországnak.
A demonstrációk több ezer embert mozgósítottak.
A NATO főtitkára Ankarában méltatta Törökország katonai hozzájárulásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Trump egyenesen kimondja, hogy mit gondol és mit vár – jelentette ki a lengyel elnök.
Szívszorító, amit a meggyilkolt bajai kisfiú, Till Tamás szülei elmondtak: maguk is nyomoztak, amikor eltűnt a gyerekük. Sosem tudják feldolgozni ezt a szörnyűséget.
Donald Trump amerikai elnökkel hétfőn ismét telefonon egyeztetett Orbán Viktor.
Jön John Scofield, Liane Carroll és Emma Smith is.
Utolsó munkanapjukat teljesítették múlt héten a dolgozók a brüsszeli gyárban.
Prime Minister Orban received Hristijan Mickoski in Budapest.
Magyar-macedón kormányzati csúcstalálkozónak ad otthont Budapest.
Leszerepelt a balos közgazdász.
Utolsó munkanapjukat teljesítették múlt héten a dolgozók a brüsszeli gyárban.
Prime Minister Orban received Hristijan Mickoski in Budapest.
Magyar-macedón kormányzati csúcstalálkozónak ad otthont Budapest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.