Jön a mesterséges intelligencia a One Magyarországnál
A 4iG Csoport és az Elisa Polystar kibővítette együttműködését a hálózati szolgáltatás teljesítményének és az ügyfélélmény javítása érdekében.
A 4iG Csoport és az Elisa Polystar kibővítette együttműködését a hálózati szolgáltatás teljesítményének és az ügyfélélmény javítása érdekében.

A technológia képes felkutatni a kulcsszerepet játszó, de nem tetten érhető elkövetőket is.

A balkáni országban évtizedek óta súlyos problémát jelent a korrupció, amely a közbeszerzéseken keresztül is komoly károkat okoz.

Indul a Rezsiőr.

Ezeket tudja az iPhone új, csúcsszuper verziója.

Kihívás: a legmodernebb megoldások egyre gyorsabban alakítják át a munkaerőpiacot és a vállalatok működését.

A mesterséges intelligencia (MI) szerepét vizsgálja az adózásban az idei Nemzeti adókonzultáció.

Az „okos” gépek életünk mind több területén válnak uralkodóvá, s végül fölöslegessé tehetik az emberi spontaneitást, kreativitást, gondolkodást.

Attól mindenesetre biztosan nem kell tartani, hogy a Digitális Állampolgárság Programmal majd az embereket „követik”.

Zuckerberg szerint ezt az erőt az emberek kezébe kell adni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.