Tisza-adó helyett szja-mentesség – mától megváltozik minden háromgyermekes édesanya élete
A háromgyermekes édesanyák október 1-től adómentesek, felkészülnek a kétgyermekes anyukák.
A háromgyermekes édesanyák október 1-től adómentesek, felkészülnek a kétgyermekes anyukák.

A kedvezmény nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi jogosultság alapján, akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető.

Akár 300 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a végzősök.

A nyári időszakban munkát vállaló diákokra is ugyanúgy vonatkozik a minimálbér és a garantált bérminimum alkalmazása.

Varga Mihály pénzügyminiszter az Eurostat adatai alapján tette közzé a jó hírt.

A jelentés szerint az enyhítések bevezetése a gazdaság fellendülését eredményezheti 2021 közepétől.
Bíró egy olyan vállalkozónak adta át a varrodát, akinek kilenc kényszertörlés alatt lévő cége van.
Csaknem 360 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset 2019. június végére. Mára egyértelműen kijelenthető: a kafetériát érintő változások kedvező hatást gyakoroltak a munkabérre.

Gyors bértárgyalásokban bíznak a kiskereskedelmi dolgozók – írta hétfői számában a Világgazdaság, szakszervezeti vezetőket szólaltatva meg.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.