Lapozó: A Barça egykori edzője ellen indított vizsgálatot a katalán rendőrség
Tavaly huszonhatezer migráns kezeltette magát ingyen Franciaországban.
Tavaly huszonhatezer migráns kezeltette magát ingyen Franciaországban.
A brit rendőrség adatai szerint a 2016-ban regisztrált 884 esethez képest 2020-ban már 1599 erőszakos támadást rögzítettek.
Olasz kutatás szerint a napsugarak hatására rövid idő alatt elpusztul a vírus; Belgiumban 65 százalékkal nőtt a gyermekek ellen elkövetett online szexuális visszaélések száma. Az olasz államfő szerint a háború utáni újjáépítéshez hasonló a jelenlegi helyz
A francia elnök bejelentette, hogy beszüntetik azt a több évtizedes gyakorlatot, amely szerint iszlám országokból küldött és fizetett imámok tanítják a muzulmán hitű francia fiatalokat.
Ha szigorúan vesszük, csak 2021 januárjában kezdődik az új évtized – a harmadik számjegy idei látványos váltása mégis alkalom, hogy mérlegre tegyük az elmúlt évtizedet.
A migráció a társadalmi mobilitás egy sajátos megnyilvánulási formája, amely a történelmi fejlődés folyamán gyakran ismétlődött. Ez jó pár esetben komoly biztonságpolitikai kihívást okozott.
Hollandia tehát az az ország, amely mindenkit befogad és elfogad, kivéve azokat, akik például csupán azért tűnnek ki a tömegből, mert férfi létükre a nőket szeretik, és ezt ki is mutatják.
A kormányzó Indiai Néppárt szerint a különleges státusból fakadó jogok megvonására azért van szükség, hogy a terület teljesen integrálódni tudjon Indiába.
A három, keresztény vallású kislány Svédországból menekült Lengyelországba és a varsói kerületi bíróság döntése szerint ott is maradhatnak, apjuk gondoskodása alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 70-szeres válogatott védő elhagyja az Omonia Nicosia csapatát.
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
A védelmi erők jelentős sikert értek el.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
A gazdasági növekedést magasabb és hosszú ideig fenntartható pályára tudjuk állítani.
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.