Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról Nagy Gábor Tamás
Az összeférhetetlenség miatt távozó politikus helyére Wintermantel Zsoltot jelöli a Fidesz.
Az összeférhetetlenség miatt távozó politikus helyére Wintermantel Zsoltot jelöli a Fidesz.
Nincs napirenden az önkormányzati lakások állami tulajdonba vétele, az erről szóló híresztelések rémhírek – erősítette meg Nagy Gábor Tamás, az I. kerület kormánypárti polgármester-jelöltje.
A kerületben megújultak a városközpontok, elsőként a Corvin tér, ahol felújították a Hagyományok Házának helyet adó hajdani Budai Vigadó épületét is.
Nagy Gábor Tamás sorra véve az eredményeket elmondta: a kerületben megújultak a városközpontok, elsőként a Corvin tér, ahol felújították a Hagyományok Házának helyet adó hajdani Budai Vigadó épületét is.
Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, megválasztják az elnököt és az alelnököket is. Ez lesz a XXVIII. kongresszusa a nagyobbik kormánypártnak.
Ez egy olyan munka, amely nem hatalomról, megszokott pozícióról szól, hanem arról, hogy mit tehetünk a közösségért – fogalmazott a polgármester.
„Ez egy olyan munka, amely nem hatalomról, megszokott pozícióról szól, hanem arról, hogy mit tehetünk a közösségért” – fogalmazott a kerület jelenlegi polgármestere.
Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep pénteken a Szentháromság téren. Az idei rendezvény a harminc éve elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa.
Borfesztivált és könyvünnepet is rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet, a pénteken kezdődő Budavári Könyvünnepen 28 könyvkiadó mutatkozik be.
Színvallásra kényszerítették a folyamatos ingatlanmutyit kiáltó, magasabb lakbéreket követelő ellenzéket a Budavári Önkormányzat képviselő-testületének csütörtöki ülésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közzétette az adóhivatal, hogyan adózik a saját termelésű zöldség vagy gyümölcs árusítása.
A magyar csapat szempontjából kedvező döntést hozott a szövetség.
A klasszikus krimisorozatot a Dunán követhetik figyelemmel a nézők.
Több mint száz elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek támogatást.
Otthonok semmisültek meg.
Joao Pedro duplával mutatkozott be, még az ellenfél is megdicsérte.
Az öltözőből érkező hírek szerint a játékosok egyáltalán nem elégedettek.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Otthonok semmisültek meg.
Joao Pedro duplával mutatkozott be, még az ellenfél is megdicsérte.
Az öltözőből érkező hírek szerint a játékosok egyáltalán nem elégedettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.