A mélyállam partot váltott
A nyugatiakat pont annyira nem érdekelte a mi jólétünk, mint a szovjet elődeiket.
A nyugatiakat pont annyira nem érdekelte a mi jólétünk, mint a szovjet elődeiket.

Akkor mitől?

Dmitrij Medvegyev korábban a lefoglalt orosz vagyon kapcsán azt mondta, az akár háborús indok lehet az oroszok számára.

Berlint, Londont, Brüsszelt és Párizst is 15 percen belül elérné Oroszország lelőhetetlen új ballisztikus rakétája.

A munkabérek, a szakképzett munkaerő, a földrajzi helyzet és az infrastruktúra miatt választották Magyarországot a külföldi befektetők.

A kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia párt 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval – jelentette be Irakli Kobahidze georgiai kormányfő sajtótájékoztatóján.

A Jövőkép keresése című konferencia a Nyugat értékvilágában eluralkodó zűrzavart, korrupciót és ostobaságot vitatta volna.

A nyugati országokban több kormány is megkezdte az óvóhelyek állapotának felmérését és modernizálását.

„A változások gyorsak, a politika lényege az ütemérzék” – mutatott rá a tegnapi Eurázsia Fórumon Orbán Viktor.

Oroszország elkezdte felhasználni a befagyasztott külföldi eszközöket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.