Az európai elit minden lényeges kérdésben rosszul döntött

Az orosz–ukrán háború egy csapda Európa számára – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A szomszédunkban zajló fegyveres konfliktuson kívül a történészprofesszor beszélt az európai állapotokról, a migrációról, a bírói túlhatalomról és a magyar belpolitikai helyzetről is.

Mindenkinek megvan a felelőssége abban, hogy mérlegelje: mi lesz velünk (Fotó: Csudai Sándor)

– Történelmének talán legnagyobb válságát éli Európa. Éppen ebben a nehéz időszakban tűntek el az európai vezető hatalmak éléről a nagy formátumú politikusok. Mi az oka ennek a jelenségnek?
– Amíg Európának megvolt a saját karaktere, büszkesége, hivatása, addig voltak olyan emberek, akik az ezzel járó feladatok megvalósításában kiemelt szerephez jutottak. Említhetem akár De ­Gaulle-t, Mitterrandot, Kohlt vagy Thatchert. Amióta Euró­pának megrendült a magában való hite, a küldetéstudata, és nem tudja, mi a feladata, azóta olyan vezetői vannak, akik ennek a bizonytalanságnak a megtestesítői. Keresik a feladatot, keresik a hivatásukat, de általában nem találják. Elveszett az önbizalom, elveszett az öntudat és elveszett a hivatás. Ez a helyzet.

– Kissinger tette fel a kérdést, hogy ha Európával akarok beszélni, akkor kit kell hívni. Most kit kell hívni?
– Ez nagyon érdekes felvetés, mert az Európai Uniónak van egy külügyi képviselője. Nem tudom, miért, hiszen a külpolitika nem közös hatáskör. Tehát ez is mutatja azt a teljesen faramuci helyzetet, amiben vagyunk. Eddig nyilvánvaló volt, hogy ha valakivel Európáról akarnak beszélni, az a német kancellár. De ma már nem egyértelmű a helyzet, ugyanis Németország szerepe is megrendült. Az Európai Unió centralizálódni akar, így birodalmi átalakuláson megy keresztül, de azért azt senki nem gondolja komolyan, hogy Von der Leyen asszonnyal kellene bármiről beszélnie. Tehát ez is azt mutatja, hogy ma Euró­pában nincsen olyan meghatározó politikai erő vagy politikai szereplő, aki képes lenne a kontinens érdekeit megjeleníteni, a kontinens nevében beszélni.

– A jelenlegi brit miniszterelnök nevét például száz emberből egy, ha tudja. Macron legutóbb úgy került be a hírekbe, hogy a felesége lepofozta a repülőgépről, a német rendszer pedig, ahogyan említette, recseg-ropog.
– Egyik jelentéktelenebb, mint a másik. A briteknél rövid időn belül négy vagy öt miniszterelnököt választottak, számontartani is nehéz. Elitjüket megrázta a mintegy tízezer kiskorút érintő „behálózási botrány”, ami a 90-es évek óta tart. Franciaország gyakorlatilag kormányozhatatlan, ott is egymást követik a kormányfők, nem tudni, hogy a következő költségvetést egyáltalán el tudják-e fogadni. Az elnök mögött nem áll többség, sőt szinte nincs is pártja. Tehát eljelentéktelenedtek ezek az egykor olyan nagynak tekintett nyugati birodalmak.

– Eközben Marine Le Pent börtönre ítélték, lényegében kiiktatták a politikából, a német AfD-t, az Alternatíva Németországért nevű pártot pedig alkotmányellenesnek minősítették.
– Ez a bírói túlhatalom, a jurisztokrácia. Komoly problémát jelent, hogy a politikai csatákat egyre gyakrabban meg nem választott bírák, bírósági testületek vívják meg. Brüsszel és az egyes tagállamok kapcsolatában is erről van szó: a hatáskörök elvonásáról és a szuverenitás védelméről szól a vita. Ezt látjuk az USA-ban is, ahol a megválasztott vezető – aki most Donald Trump – hoz egy rendeletet, amelyet egy helyi bíró hatályon kívül helyez. Ez abszurdum, hiszen a bíróságnak nem feladata a politikai döntések kiigazítása.

– Mondhatni, hogy a jurisztokrácia a demokratikus elv alapvető megkérdőjelezését jelenti?
– Sőt, megöli a demokráciát. A demokratikus verseny és a politikai küzdelem ellehetetlenítése érdekében felhasználják a különböző bírósági szereplőket, bírákat, alkotmánybíróságokat, legfelsőbb bíróságokat, amelyek egyre többször nyilvánvalóan politikai döntéseket hoznak.

– Van erre ellenszer?
– A demokráciának az az alapelve, hogy csak a többség döntése alapján megalakuló politikai vezetés legitim. De csak akkor és addig legitim, amíg megengedi a verseny szabadságát. Vagyis annak lehetőségét, hogy a következő alkalommal a politikai élet egyéb szereplői alkossanak többséget. Ha ezt a versenyszabadságot bármilyen eszközzel megsértik, az megkérdőjelezi a legitimitást. Bármilyen kormányzási formáról legyen szó, az alapját mindig a legitimitás adja.

– A legitimitást jogi eszközökkel azonban nem lehet elvenni.
– A legitimitásnak nincs köze a bírósági döntéshez. A legitimitás az emberek szívében van, arról ők döntenek. És akár pillanatok alatt is előállhat olyan helyzet, ami miatt elillan a bizalom, és akkor elzavarják a hatalmon lévőt. Mindegy, hogy a bíróság mit mondott. Tehát a döntés mindig az emberek kezében van.

– Európa hanyatlásához nyilván jelentősen hozzájárult a migráció, az illegális migráció kezelése. Miért engedték, hogy így legyen?
– Európa elkezdte a saját történelmi szerepét egy olyan kritikus szemüvegen keresztül nézni, ami megrendítette az euró­paiak öntudatát. Ez főleg a gyarmatosítással, illetve a XX. századi nácizmussal, fasizmussal függ össze. Érdekes módon a kommunizmusért, ami ugyancsak nyugati termék, nem éreznek felelősséget. Azt mondta magáról a nyugat-európai elit, hogy ők bűnösök, ők olyan bűntetteket követtek el a múltban, amelyekért vezekelniük kell. Azt gondolták, hogy a vezekléshez hozzátartozik, hogy megpróbálják eljátszani, mintha ők a többi kultúrát egyenrangúnak, esetleg magasabb rendűnek tekintenék. De ha megnézzük, hogy a nyugat-európaiak általában miként beszélnek bárkivel a világon és miként oktatnak ki másokat, milyen morális felsőbbrendűségi pózban tetszelegnek, akkor kiderül, ez az egész csak hamisság.

– Szóval akkor ez valamiféle hamis vezeklés?
– A nyugat-európai társadalmaknak őrületes problémákkal kell megküzde­niük. Az egyik a demográfiai helyzet, mert a nyugat-európai társadalmak elöregednek, kevés a gyerek. A másik, hogy nincs elég munkaerő, mert túlzott a jólét, és a fiatalok nem nagyon akarnak dolgozni. Úgy gondolták, hogy ezt a két problémát majd a bevándoroltatás, a migráció meg fogja oldani.

– Magyarul, emberbaráti szempontokról szó sem volt.
– Dehogy volt! Csak egy morális pózban tetszelegve mondták, hogy mi segítünk a menekülteknek. De ez egyáltalán nem segítség volt, mert nem menekültekről volt szó, hanem szervezett migrációról, amit előkészítettek, amire intézményi hálózatot alakítottak ki és amit ők finanszíroztak az NGO-kon keresztül. Tehát ez az egész egy nagy kamu cucc volt, aminek az élére a német kancellár, Angela Merkel állt.

– Az illegális migráció nem jelent veszélyt – ezt hallhattuk folyamatosan, ám kezdettől fogva világos volt, hogy ez nem igaz. Miként fordulhatott elő, hogy ilyen állítások tematizálták a közbeszédet Nyugat-Európában? Nem lehetett nem észrevenni, hogy terrorcselekmények történnek a kontinensen.
– Azt remélték, hogy a migrációból származó haszon felülírja azokat a problémákat, amelyeket a terrorcselekmények, és az ilyen-olyan kihágások okoznak. Azonban bebizonyosodott, hogy ennél jóval többről van szó: a beérkező migránsok többségében szilárd hittel rendelkeznek, törzsi kötődéseik vannak, harcosan védelmezik a saját kultúrájukat és büszkeségüket. Egyáltalán nem akarnak idomulni az euró­pai társadalmakhoz. És a demográfiai jellemzőik miatt előbb-utóbb a többséget fogják alkotni több nyugat-európai országban, és készülnek is erre.

– Vagyis a kialakult helyzet Angela Merkel hagyatéka?
– Persze, ahogy egy csomó más ­rossz döntés is.

– Zakatol az önigazolás is. Ha pél­dául a tömegbe hajt egy terrorista, akkor gyakorlatilag a mainstream sajtó azt kezdi bizonygatni, hogy nem merényletről, hanem csak egy őrült ámokfutásáról volt szó.
– Igen, mert a nyugat-európai társadalmak – főleg a németek – nem gondolták, hogy a tudatipari komplexum ennyire fontos, ezért a tudatipar feletti rendelkezést átengedték a ballibeknek és a velük összegyógyult zöldeknek. Így ezekben az országokban gyakorlatilag nincs olyan meghatározó sajtó, amely a balos main­streamtől eltérő álláspontot képviselne. Az pedig csak tovább erősíti és mélyíti a fősodrú narratívát, hogy a nyugat-európai egyetemeken teljesen eluralkodott a balliberális, zöldideológia, amelynek jegyében például arra oktatják a fiatalságot: a többségi társadalom tehet arról, hogy a „szegény” bevándorlók még nem tudtak beilleszkedni.

Schmidt Mária, Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója (Fotó: Csudai Sándor)

– Ha már a sajtó és a nyilvánosság: manapság olyan mennyiségben ömlik az információ az emberekre, hogy szinte lehetetlen szétszálazni, mi igaz és mi nem. Például a brit hírszerzés már nem is tudom, hány alkalommal terjesztette el, hogy Putyin halálos betegségben szenved, ám ehhez képest most is egész fittnek tűnik.
– Igen, de ez a dezinformációs háború része, egy fegyver. A brit hírszerzés mindig is ezt csinálta. Itt érdemes tisztázni néhány kérdést. Gyakran esik szó arról, miként működik a putyini propaganda, de ne tételezzük már fel az ukránokról, hogy ők nem használják ugyanezt a megtévesztést, a hamis híreket, a zavarkeltést! Ugyanolyan profi módon művelik, ahogy az oroszok. Mind a két oldal a saját értelmezését nyomja rá a világ közvéleményére, de közben a nyugat-európai hírügynökségek, főként a britek, az ukrán narratívát megerősítik. A britek egyébként mindig is jeleskedtek a fedett, illetve hamis zászlós ak­ciók kidolgozásában, már az első világháborútól kezdve, sőt azt megelőzően is. Tehát ebben nincs semmi újdonság.

– Milyen módon lehet mégis eligazodni a dezinformációs kavalkádban?
– Sokféle dolgot kell elolvasni ahhoz, hogy az ember valamit talán kapiskáljon, de az se biztos, hogy az úgy van. Amikor fiatal voltam, és a kommunista rendszer sajtója volt a mindennapi ellátmány, akkor attól szenvedtünk, hogy milyen kevés az információ. Most meg zúdul ránk az áradat, azért, hogy az embernek elmenjen a kedve attól, hogy egyáltalán tájékozódni akarjon. Egyszerűen lehetetlen feladat, hogy elválasszuk a fontosat a kevésbé fontostól, a hazugot a félhazugtól, és az igazságmorzsákból összerakjunk valami puzzle-t. A legjobb példa erre a Covid-világjárvány, szerintem az embereknek ott lett elegük a sok álhírből. Amit akkor művelt az úgynevezett szabad világ, az minősíthetetlen volt. A közösségi média cenzúrázásának a bevezetésével, a más véleménnyel lévők üldözésével, betiltásával, bebörtönzésével és így tovább, például a németeknél.

– Ha az imént Putyint és az orosz–ukrán háborút is megemlítettük, arról szintén érdemes beszélni, hogy Európa vezető hatalmai – a britek, a franciák és a lengyelek – egyre idegesebben reagálnak, és a fegyveres harc folytatását erőltetik. Mi állhat ennek hátterében?
– Az európai elit nem ismeri be, hogy minden lényeges kérdésben rosszul döntött. Hibát követtek el a migráció kezelésé­ben, elárasztotta Európát az idegen kultúrájú, illegális bevándorlókból álló tömeg, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ráment a városaik és a közösségeik biztonsága, ami elbizonytalanítja a társadalmakat és őrületes erőfeszítést jelent az elit számára, hogy valahogy kezelje a helyzetet. Sok rossz döntést hoztak a Covid idején is. A harmadik rossz döntés pedig a háború kapcsán született. Fel kellett volna ismerni, hogy ez a háború csapda Európa számára.

– Azóta történt az amerikai oldalon egy adminisztrációváltás, amihez nem igazodott az európai elit.
– Igen, mert Donald Trump amerikai elnök azt mondta, ez nem az én háborúm, Biden hibás politikájának a következménye, de most rendbe hozom. Na de mit mondjanak azok a politikusok, akik a konfliktus elejétől hatalmi pozícióban voltak? Mondják azt, hogy mi is rosszul döntöttünk? Nyilvánvalóan nem akarják elismerni a hibájukat, ezért most abban látják a kiutat, ha felveszik a hatalmas hiteleket, és be tudják indítani a fegyverkezési programokat, amivel elodázzák a bukásukat. Ez azonban rossz stratégia. Szerintem ki kellett volna használni, hogy Trump befejezi ezt a proxyháborút, és mögé kellett volna állni. Ezzel szemben úgy döntöttek, hogy Amerika nélkül is folytatják a háborút. Most olyan helyzetbe lavírozták magukat, hogy szembemennek Amerikával, Oroszországgal, és még nem tudják eldönteni, hogy szembemenjenek-e Kínával és Indiával is. Nem látom észszerű politikának, hogy Európa mindenkivel szemben határozza meg magát, mintha annyira erősek lennénk. Honnan fogunk például a fegyvergyártáshoz acélt beszerezni? Erre még nem kaptunk választ. Honnan veszünk hozzá energiát? Mert ez energiaigényes iparág, amelyhez egyelőre a munkaerő is hiány­zik. Az is nagyon érdekes kérdés, hogy ha szembefordul Európa az Egyesült Államokkal, akkor gyakorlatilag a NATO-val kerül ellentétbe, hiszen egy szövetségi rendszerben vagyunk. Ez beláthatatlan következményekkel járhat.

– Hasonlót láthattunk most is. Az Amerikai Egyesült Államok azt mondta, hogy nincs napirenden Ukrajna ­NATO-csatlakozása, a napokban azonban Mark Rutte NATO-főtitkár másként nyilatkozott erről. Szerinte a kérdés nem került le a napirendről.
– Ez teljesen érthetetlen. Rutte nem politikai vezető, nem miniszterelnök vagy államfő. A NATO főtitkáraként csupán az a feladata, hogy a bürokrácia felé közvetítse a politikai vezetés döntéseit. Szereptévesztésben van, hiszen azért vannak fontos országok, amelyeket nem kérdeztek meg. Az Egyesült Államok mellett például Törökország a második legerősebb hadsereggel rendelkezik a NATO-ban. Az ő nevükben nem beszélhet a főtitkár. Azt sem értem, hogyan képzeli az európai elit az Oroszország elleni „hajlandók koalícióját”. Még a hidegháború legsúlyosabb időszakában is volt Oroszországgal kapcsolatban valamiféle modus vivendi és párbeszéd. Most úgy látom, nem gondolják végig, mit cselekszenek. Tételezzük fel, hogy abból a hatalmas hitelből, amit felvesznek, fölépítenek egy óriási katonai ipari komplexumot Euró­pában, amely meghatározza majd a politikát nálunk is, ahogy az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek az irányvonalnak pedig az USA számára több vesztes háború lett a következménye. Fegyverkezési versenyt indítunk, miközben az orosz és a kínai gazdaság egyre szorosabban együttműködik. Tehát szembetaláljuk magunkat a kínai termelési képességgel, az orosz nyersanyagbázissal és hadiiparral. Nem is értem, mire számít az európai elit.

– A legvalószínűbb forgatókönyv az lehet, hogy az Egyesült Államok, Kína és Oroszország valamiféleképpen megállapodik, de Európa nem kap helyet a tárgyalóasztalnál.
– Muszáj megállapodniuk, már csak azért is, mert az Egyesült Államok számára a Közel-Kelet sokkal fontosabb, mint az, hogy hol húzódjon a határ Ukrajna és Oroszország között. A Közel-Kelet érdekli őket, mert ott van energia, és az egy sokkal fontosabb geopolitikai, geostratégiai térség, mint Ukrajna. Zelenszkij elnök is elmondta, hogy húszezer légelhárító drónt az Ukrajnának ígért kontingensből már átirányítottak az amerikaiak a Közel-Keletre. Mert Amerika is a fegyverszállítási képességei határán van, nem tud több hadianyagot adni az ukránoknak. Ezért nem látok mást, mint hogy a Közel-Kelet ügyé­ben megegyeznek az oroszokkal, emellett néhány más dologban is, aztán mondanak valamit Ukrajnáról, de ismétlem, nekik nem ez az elsődleges szempont. Ezért csapdahelyzet a háború Európának, mert itt maradunk egyedül egy olyan konfliktusban, amit az USA-val együtt se tudtunk megnyerni. Úgy látom, mintha csak Magyarország tanulta volna meg a történelmi leckét, mert mi tudjuk, milyenek az oroszok. Már volt itt elég orosz invázió, nem szeretnénk még egyet átélni.

– A szankciók ráadásul irgalmatlan károkat okoznak Európának. ­Amúgy álságosak is, hiszen például nukleáris üzemanyagból 2023-ban többet vásároltak az oroszoktól az uniós országok, mint bármelyik korábbi évben.
– Ezek pillanatnyilag jó ötletnek tűnhettek, de egyik sem működik. Hiába áll ki ez a Von der Leyen nevű – nem is tudom, hogy mit mondjak rá –, szerény képességű SMS-ező művész, és mondja, hogy az oroszok olyan állapotban vannak, hogy már a mosógépekből szedik ki a csipeket és rakják be a repülőbe. Azért halkan jegyezzük meg, olyan szuperszonikus rakétáik vannak, amilyet a Nyugat még nem is látott. Hagyjuk ezt. Sosem szabad az ellenfelet lebecsülni. Márpedig Európa, a transzatlanti világ ezt csinálta.

– Amíg Mark Rutte NATO-csatlakozásról beszél, addig Európa, az ­uniós országok vezetői Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását erőltetik. Arról egy hangot sem szólnak, hogy ez mit jelentene az EU országaira nézve. Mi folyik itt?
– Két feltételezésből indulnak ki, amik persze ugyanolyan hülyeségek, mint amiket a migráció kérdésében mondtak. Ugyanolyan illúziók. Az egyik az, hogy mire felépítik a hadiipart és kialakítják a haderőt, ami körülbelül 10-15 év, addig is kell egy zsoldoshadsereg, amelyik az oroszokkal szemben védelmet jelent, ha a NATO-véd­ernyőt az Egyesült Államok visszavonja. Úgy gondolják, hogy ott van az egymilliós ukrán hadsereg, és az majd addig megvédi őket. Ez illúzió. Mert ha beveszik az unióba az ukránokat, akkor azok nem az EU határait fogják védeni, hanem az oroszokat provokálni, miközben állig felfegyverkezve terrorizálják majd egész Európát. A másik, amire gondolnak, hogy ha beveszik Ukrajnát az Európai Unióba, akkor ők fogják majd a hatalmas zsíros bizniszeket az újjáépítésben megkapni. Ez szintén illúzió. Már aláírták a szerződéseket az ameri­kaiakkal, a földeket is eladták. Tehát visszatérve a beszélgetés legelejére, képességtelen emberek vannak, percemberek, akik nemhogy hosszú távú stratégiában, még középtávúban sem tudnak gondolkodni. Csak az adott pillanatot akarják túlélni, a saját önző érdeküket figyelembe véve.

– Ezt viszont eredményesen teszik, hiszen még mindig ez az elit uralkodik Brüsszelben.
– Egy bürokráciát irányítanak, de nem vezetik Európát. Ursula von der Leyen valójában kicsoda? Nem tudok semmit mondani arról, hogy mit tett vezetői időszaka alatt. Kivéve a Pfizer-bizniszt. Ugyanez a megállapítás igaz Macronra is, de ez a helyzet a volt német kancellárral, Scholzcal. Mi fűződik a nevéhez az adócsalási botrányon kívül? Angela Merkelnél legalább fel tudom sorolni azokat a végzetes hibákat, amikkel padlóra küldte Németországot és Európát. De mi fűződik a mostani vezetők nevéhez, mit építettek, mit hoztak létre, milyen teljesítményük van? Amit a múltról gondolnak, az hülyeség, amit a jelenről gondolnak, az kétségbeejtő, a jövőről meg nem gondolnak semmit. Úgyhogy sajnos ez az elit alkalmatlan.

– Ha pedig valaki gondolkodik és vannak észrevételei, netán kérdései, akkor elemi erővel kezdik támadni.
– Mert Nyugat-Európában megtiltják a kérdezést, a szólásszabadság veszélyben van. Amikor bizonytalan a hatalom, akkor mindig a cenzúra fegyveréhez nyúl. Angliában például évi közel tízezer embert tartóztatnak le, visznek a bíróság elé csak azért, mert olyan kommenteket írnak vagy olyan mémeket csinálnak, ami nem tetszik a hatalomnak. Németországban gyakorlatilag felségsértési perek vannak, és politikai foglyok vannak a börtönökben. Németországban simán belefér, hogy az AfD politikusait megfigyelik, lehallgatják, hogy vegzálják őket és így tovább. Erről beszélt az amerikai alelnök is a müncheni biztonsági fórumon, ahol azt mondta: Európát belülről fenyegeti az a veszély, hogy a szabadság egyszerűen megszűnik.

– Ismert, ezekben a folyamatokban az amerikai mélyállam szerepet játszott. A demokrata párti kormányzás idején az FBI-jal és a CIA-val együttműködve rendkívül erős nyomást tudtak gyakorolni a különböző országok belpolitikai folyamataira. A Donald Trump nevével fémjelzett republikánus vezetés hivatalba lépésével mi lett a mélyállammal, miként működik most?
– A mélyállam továbbra is működik, s nem véletlen, hogy Trump mindenhova kívülről jövő embereket tett. Az sem véletlen, hogy a USAID-ügyet, a titkosszolgálati célokra felhasznált támogatások rendszerét is kitették a fényre. E rendszernek a csápjai ráadásul átnyúltak Brüsszelbe, ezért is lenne fontos az átláthatóság törvényi biztosítása. Eleget szenvedtünk már azon politikacsináló NGO-knak nevezett szervezetek miatt, amelyek egyértelműen külföldi pénzekből működve külföldi érdekek mentén tevékenykednek. Amiket Brüsszel finanszíroz százmilliókkal azért, hogy a céljaikat juttassa általuk érvényre, azok nem civil szervezetek.

– Forduljunk rá a magyar belpolitikára. A széttöredezett baloldal helyett most egy egységes, Brüsszel által is támogatott ellenzék formálódik.
– Ez is volt már 2022-ben.

– Azzal a különbséggel, hogy mára azon a térfélen lényegében egyetlen párt, a Tisza maradt. A kormányoldal helyzete pedig most mintha nehezebbnek tűnne. Egyrészt zsinórban az ötödik ciklusára készül, másrészt a gazdaság helyzete sem rózsás. Nincs konjunktúra.
– Az emberek nem a konjunktúrára szavaznak. Hogy nem elég jó az egészségügy, nem elég jó a közösségi közlekedés? Sehol sem jó minden. Egy nagyon-nagyon jó országot építettünk az elmúlt 15 év alatt. Természetesen nem a kormány építette, hanem az emberek építették maguknak. Nem kell a saját munkánkat lebecsülni, ebben mindenkinek benne van az elmúlt másfél évtizedes teljesítménye, fáradozása és a tehetsége. Büszkének kell lenni arra, amit létrehoztunk. Én például nagyon büszke vagyok. Szerintem jó dolgokat csináltunk. Oda lehet mellé állni.

– Nyilván sokan oda is állnak. Azonban mégis van egy politikai erő, amelynek tíz hónappal a választások előtt akkora a támogatottsága, mint a Fideszé.
– Szerintem Magyar Péter egy valóságshow-t rendez, minden áldott napra csinál valamit, ami a virtuális térben jelenik meg. Az egész jelenség virtuális, Magyarról nem tudunk semmit, nem tudjuk, miről mi az elképzelése, mit akar, milyen pénzből, kinek a megbízásából ténykedik. Soha semmilyen konkrétumról nem beszél. Csak arról, hogy ez is rossz, ez is késik, túl meleg van, túl hideg van. Erre egy óvodás is képes. Azt pedig nem lehet tudni, hogy egy virtuális támogatottság mennyit ér a valóságban.

– Az európai parlamenti választáson áttört és valódi szavazatokat kapott a Tisza Párt.
– Mert nincs más. Tehát ahogy ön is mondta, az összes többi megszűnt. Például a Momentum is, amelyet a budapesti olimpia ellehetetlenítése céljából hoztak létre, feltehetően azok, akik a párizsi olimpiában voltak érdekeltek, most valamilyen parancsszóra hirtelen úgy döntött (döntöttek róla?), hogy feloszlatja magát és nem indul a következő választáson. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. És az összes többi balos párt is megsemmisülőben, Gyurcsány sincs már. Mindig volt egy 30–40 százalék közötti ellenzéki szavazótábor, amely meg akarta buktatni a mostani kormányt, de most sincsenek többen. Igaz, ez a csoport utál minket, s az utálat olyan érzés, aminek az erejét nem szabad lebecsülni. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy még jobban dolgozzunk, és ezt meg is mutassuk az embereknek.

– Ám közben úgy nőtt fel egy generáció, hogy végig Orbán Viktor volt a miniszterelnök. Kialakulhat egy olyan érzés vagy közhangulat, hogy jöjjön valaki más?
– Persze, mindig van ilyen érzés, hogy jöjjön valaki más, de azért ezek a felszíni reflexek nem lépnek életbe automatikusan. Az emberek általában alaposabban megfontolják, milyen vezetőt választanak maguknak. Különösen igaz ez olyan helyzetben, amikor a határainkon épp háború dúl, a Közel-Kelet lángokban, ráadásul a brüsszeli elit azon van, hogy az orosz–ukrán konfliktus a NATO és Oroszország közti háborúvá terebélyesedjen ki. Amikor Németország azt mondja, hogy Euró­pa legnagyobb hadseregét akarja építeni, különösen fontos józannak maradni. Őrületes nagy bajok vannak a világban és körülöttünk is. Nagyon meg kell becsülni azt, amink van. Foggal-körömmel kell ragaszkodni hozzá. Most mindennek nagyon nagy a tétje.

– Azt, hogy Orbán Viktornál nem tudnak alkalmasabb kormányfőjelöltet kiállítani, az ellenzéki oldalon is tudják. De mégis olyan hangulatkeltéssel dolgoznak, amelynek van eredménye.
– Természetesen az lenne a csoda, ha ilyen hosszú kormányzás után nem jelenne meg az elégedetlenség valamilyen formája. Viszont, ha egy komolyan vehető kihívóról beszélünk, akkor elvárnám, hogy legyen legalább egy-két mondása a jövőről. Például hogy idomulna-e ahhoz az irányvonalhoz, amelyet mondjuk a németek és az ukránok próbálnak ránk erőltetni. Azt is fontos lenne tudni, miként viszonyulna a valóságtól teljesen elrugaszkodott eszmékhez, áramlatokhoz. Nekünk tényleg a genderideológia hiányzik? Meg a woke-hülyeség? Milyen adópolitikát tervez? Stb. Mindenkinek megvan a felelőssége abban, hogy mérlegelje: mi lesz velünk.

– Az is muníciót ad az ellenzéknek, hogy folyamatosan fényképek és információk kerülnek nyilvánosságra kormánypártinak tartott személyek luxuséletviteléről. Önről is mindenki tudja, hogy nagy vagyon felett rendelkezik, mégsem elsősorban a milliárdok jutnak ­Schmidt Máriáról az emberek eszébe. Szóval sokféle módon lehet gazdagként viselkedni.
– Ne haragudjon, nem vagyunk egyformák. Biztos, hogy nem adnék ki vagyonokat táskákért.

– A Fideszen belül is elhangzottak olyan kijelentések, hogy azért szerényebben.
– Mindenki legyen sokkal szerényebb, van mire.