Egy kirúgás margójára
A „szocializmusellenes” tánctanár esete a hatalommal.
A „szocializmusellenes” tánctanár esete a hatalommal.
A magyar kultúra napján a Magyar Zene Házában, megnyitásának első évfordulóján tárta ki kapuját a Nekünk írták a dalt! című kiállítás.
Rocksztárok játsszák a legendás számokat három napon át.
A nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezei, rádiófelvételei szerepelnek.
A koncert fellépői között van az Omega Szimfonik és a Bolyki Soul & Gospel Kórus.
A gyászoló család eddig elzárkózott a nyilvánosság elől.
Budapesten a zenésztársak szobrokkal szeretnének végső búcsút venni Meckytől, amik már el is készültek.
Élőben közvetíti a Duna World az Omega énekesének, Kóbor Jánosnak a búcsúztató szentmiséjét.
Elfelejtett szövegű, affektált Gyöngyhajú lány Gáspár László előadásában.
Apjuk hiánya pedig leginkább a kis Lénát és az énekes első házasságából született fiát viseli meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.