időjárás 29°C Klára 2022. augusztus 12.
logo
Elfelejtett szövegű, affektált Gyöngyhajú lány

Aminél nincs lejjebb

Csatári Bence
2021.12.13. 20:24 2021.12.13. 20:49
Aminél nincs lejjebb

Szemtelenség, tiszteletlenség, gyalázat, amatörizmus, a hagyományok semmibevétele – ez jut az ember eszébe, amikor hallja ezt a jóembert énekelni a Gyöngyhajú lányt, és közben ökölbe szorul a keze. Ha egy zenei általános iskolában lennénk, rögtön kapna egy maflást a tanártól azzal a felszólítással, hogy azonnal takarodjon haza megtanulni a dallamot, aztán vegye át hozzá a szöveget, és ha mindezzel elkészült, jöjjön vissza a kegyelemkettesért. Esetleg megkaphatja, de csak ha térden állva könyörög.

Ez a Gáspár László (nem szívesen írom le a nevét) fogta magát, és nekiveselkedett annak a gyönyörű nótának, amiből egyébként világsláger lett, 1970-ben a tokiói Yamaha Fesztiválon nagydíjat nyert vele az Omega, és még a Scorpions is feldolgozta White Dove címmel, ami úgyszintén meghódította a világranglistákat. Tette mindezt azért – bár ne tette volna –, hogy megemlékezzen az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyén a nagyszerű és megismételhetetlen Kóbor Jánosról. A televíziós műsorról is sokat elárul, hogy alig ötven másodpercet (!) biztosítottak a „produkcióra”, ami már önmagában véve is skandallum, és az embert a szekunder szégyenérzet töltötte el, ahogy a másik három zsűritársa szerencsétlenül és tanácstalanul ott toporgott mellette/mögötte, leginkább a kivetítőre nézve, ahol lehetett látni az eredeti felvételt, de ezzel tökéletesen hátat fordítottak a kameráknak. Igazi „vérprofizmus” ez, amiért már az általános iskolák színjátszó csoportjait is kőkeményen leszidják, ám ők még fizetést is kapnak érte. Ezúton is gratulálok a műsor szerkesztőinek és az egész stábnak, sikerült Kóbor János emlékét meggyalázni.

A megmozdulásról lerítt, hogy spontán módon, kelletlenül és átgondolatlanul tákolták össze, de ha már ennyire nem volt rá idő, jobb lett volna ezt az egészet kihagyni. Na de egy ilyen formátumú rocksztár halála mindig is jó portéka, emelni lehet vele a nézettséget, hadd szóljon! Mit számít az, ha halvány lila segédfogalmunk sincs arról az előadóknak, hogy emberek millióinak mit jelent szerte a nagyvilágban az Omega, s az, hogy ezzel a műsorral nemhogy megemlékeztek volna Meckyről, hanem felháborították a nagyközönséget – mert ne tévedjünk, a nemzetközi rockzenei életben még mindig az Omegát jegyzik, és nem Gáspárt. Utóbbinak – aki egyébként a basszusgitárt megfelelő biztonsággal kezeli –, amikor ennek a dalnak az előadására adta a fejét, át sem villant az agyán, hogy ezt csak a legnagyobb alázattal és profizmussal szabad megtenni. Ha azt mondom, hogy ez egyáltalán nem sikerült, akkor azzal nem mondtam semmit. Szörnyen kellemetlen volt hallgatni azt a kántálást, ami éneklés címszó alatt kijött a torkán. Ennél tényleg nincs lejjebb.

Nyilván a másik három arc még ennyire sem tudta volna elénekelni a Gyöngyhajú lányt – nem szeretnék még belegondolni sem abba, hogy Puskás Péter vagy Márta Alex ezt hogyan oldotta volna meg –, így a balhét a fenti sráccal vitették el. Mit ne mondjak, jól elvitte, meg sem állt vele a jó ízlés határán túl. Az eset legalább annyira kínos volt, mint Király Linda Himnusz-éneklése. Volt itt minden, mint a máriaremetei búcsúban: alapvető szövegtévesztés (egy helyütt mintha zöldhajú lányt énekelt volna, de lehet, hogy „zöngyhajú” volt, nem lehet megállapítani, mert az intonáción kívül a szép kiejtés sem a kenyere), bizonytalan arcmimika, alá- és föléintonálás (miért is ne, hiszen profi énekesek vagyunk, nekünk még ezt is elnézik, hiszen a lámpaláz meg miegymás rányomhatja a bélyegét a műsorra), egy kis téblábolás a szín (vagy inkább kín)padon. Lehetne még tovább ítészkedni a produkció fölött, de ne tegyük, nem méltó rá. Egyet azonban szögezzünk le: az ország legnézettebb tévécsatornája volt képes a leggagyibb „megemlékezést” végrehajtani széles e hazában (már ha a luxemburgi székhelyű RTL egyáltalán hazájának tekinti Magyarországot) a legsikeresebb magyar rockénekesről ezzel a bicskanyitogató, vérlázító, ócska ötvenegynéhány másodperccel, ami méltán bekerül majd a „Hogyan nem szabad műsort készíteni?” című tankönyvi fejezetbe a felsőoktatás kommunikáció szakjain.

Nem is olyan rég, 2010 körül egyes politikai szereplők részéről felmerült, hogy az arra nem méltó kereskedelmi tévécsatornákat meg kellene szüntetni. Persze ez nem kivitelezhető, de ha eljátszunk a gondolattal, hogy az RTL Klub megszűnt volna Magyarországon, akkor ez a műsor sem hangzott volna el, ami mindenkinek az épülésére szolgált volna. Mert így viszont rombolt, nem kicsit, nagyon. Lelkeket – nem keveset – alázott meg, holott a művészeteknek ezzel ellentétben felemelni kellene az embereket, nem pedig lesújtani. Ami a legszörnyűbb, az pedig az, hogy mindez annak a jegyében történt, hogy a legsikeresebb magyar rockénekes tragikus haláláról megemlékezzenek. Ismerve Mecky nagyvonalúságát, ha hallotta daluknak ezt a verzióját valamelyik felhőn éppen a lábát lógatva, minden bizonnyal egy elnéző mosollyal és egy legyintéssel elintézte a dolgot, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ő saját magával és az Omegával szemben mindig maximalista volt. Ezt a példát kellene követnie a mostani élvonalban szereplő ifjaknak is, és akkor soha nem fordulhatna elő ilyen szégyenteljes produkció.

Borítókép: Gáspár Laci (Fotó: MTI/Gálos Mihály Samu)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.