Szemtelenség, tiszteletlenség, gyalázat, amatörizmus, a hagyományok semmibevétele – ez jut az ember eszébe, amikor hallja ezt a jóembert énekelni a Gyöngyhajú lányt, és közben ökölbe szorul a keze. Ha egy zenei általános iskolában lennénk, rögtön kapna egy maflást a tanártól azzal a felszólítással, hogy azonnal takarodjon haza megtanulni a dallamot, aztán vegye át hozzá a szöveget, és ha mindezzel elkészült, jöjjön vissza a kegyelemkettesért. Esetleg megkaphatja, de csak ha térden állva könyörög.
Ez a Gáspár László (nem szívesen írom le a nevét) fogta magát, és nekiveselkedett annak a gyönyörű nótának, amiből egyébként világsláger lett, 1970-ben a tokiói Yamaha Fesztiválon nagydíjat nyert vele az Omega, és még a Scorpions is feldolgozta White Dove címmel, ami úgyszintén meghódította a világranglistákat. Tette mindezt azért – bár ne tette volna –, hogy megemlékezzen az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyén a nagyszerű és megismételhetetlen Kóbor Jánosról. A televíziós műsorról is sokat elárul, hogy alig ötven másodpercet (!) biztosítottak a „produkcióra”, ami már önmagában véve is skandallum, és az embert a szekunder szégyenérzet töltötte el, ahogy a másik három zsűritársa szerencsétlenül és tanácstalanul ott toporgott mellette/mögötte, leginkább a kivetítőre nézve, ahol lehetett látni az eredeti felvételt, de ezzel tökéletesen hátat fordítottak a kameráknak. Igazi „vérprofizmus” ez, amiért már az általános iskolák színjátszó csoportjait is kőkeményen leszidják, ám ők még fizetést is kapnak érte. Ezúton is gratulálok a műsor szerkesztőinek és az egész stábnak, sikerült Kóbor János emlékét meggyalázni.
A megmozdulásról lerítt, hogy spontán módon, kelletlenül és átgondolatlanul tákolták össze, de ha már ennyire nem volt rá idő, jobb lett volna ezt az egészet kihagyni. Na de egy ilyen formátumú rocksztár halála mindig is jó portéka, emelni lehet vele a nézettséget, hadd szóljon! Mit számít az, ha halvány lila segédfogalmunk sincs arról az előadóknak, hogy emberek millióinak mit jelent szerte a nagyvilágban az Omega, s az, hogy ezzel a műsorral nemhogy megemlékeztek volna Meckyről, hanem felháborították a nagyközönséget – mert ne tévedjünk, a nemzetközi rockzenei életben még mindig az Omegát jegyzik, és nem Gáspárt. Utóbbinak – aki egyébként a basszusgitárt megfelelő biztonsággal kezeli –, amikor ennek a dalnak az előadására adta a fejét, át sem villant az agyán, hogy ezt csak a legnagyobb alázattal és profizmussal szabad megtenni. Ha azt mondom, hogy ez egyáltalán nem sikerült, akkor azzal nem mondtam semmit. Szörnyen kellemetlen volt hallgatni azt a kántálást, ami éneklés címszó alatt kijött a torkán. Ennél tényleg nincs lejjebb.
