A kommunista popsajtó füstbe ment terve

Nem járt jól az, aki a Kádár-korszakban kizárólag a hivatalos írott sajtóból akart tájékozódni a honi pop-rockélet fejleményeiről, ugyanis – például az NDK-val szemben – néhány hamvába holt próbálkozástól eltekintve akkoriban nálunk hivatalosan nem állt rendelkezésre rendszeres könnyűzenei sajtó. Így a fiatalok számára maradt az ifjúsági lapok időről időre változó terjedelmű populáris zenei rovatainak a szemlézgetése, ahol azonban leginkább a hatalom által tűrt vagy támogatott zenészekről lehetett hírt kapni. Történt mindez annak fényében, hogy negyven évvel ezelőtt még az egyik központi pártszerv is nyíltan elismerte, hogy a rockzenei rovat az egyik legnépszerűbb. Az áldatlan állapot csak a rendszerváltás közeledtével szűnt meg.

Magyar Ifjúság a nyolcvanas évekből (Forrás: Jófogás)

Ezzel egyidőben a KISZ KB agitációs és propagandaosztálya egy a pártközpontnak eljuttatott iratában a popzenéről szólva elismerte, hogy az olvasók terjedelmes cikkekben folyamatosan kapták az információkat kedvenceikről, viszont azt már nehezményezték, hogy ezek az írások szerintük szenzációhajhászásba torkolltak – szó sem volt akkor még bulvárról, mégis nagyon nehezen tudta megemészteni a kultúrpolitikai vezetés, ha egy sztár magánélete túlságosan is előtérbe került.

Popsajtó a kommunista érdekek szolgálatában

Egy kifejezetten a könnyűzenére koncentráló szaklap beindítása már a KISZ KB intézőbizottságának 1980. május 22-i határozatában felmerült, azóta húzódott az ügy. Jó pártállami szokás szerint ezt az ötletet másfél év múlva (!) 1981. november 9-én fogadta el a KISZ KB titkársága, amiről tájékoztatták is az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályát (TKKO) is 1982. január 27-én. Ebben az szerepelt, hogy egy popmagazin beindítására feltétlenül szükség lenne, mert abból hiánypótló szerepe miatt a szocialista kultúrpolitikai irányítás eszköze válhatott volna, ami alatt az elvtársak a politikai befolyásolást értették. Ez persze egyben azt is jelentette, hogy a populáris zene egyre nagyobb hányada a nyolcvanas években egyre komolyabb elismerésnek örvendett a hatalom részéről: 

A hetvenes évek közepére az ifjúsági szórakozás területén fontos változások következtek be. A beatzene »felnőtté válása« megteremtette egy új és tömeges ifjúsági szórakozási forma kereteit, amit összefoglalóan popműfajnak nevezünk. Hatásában sokkal többről van szó, mint a szabadidő eltöltésének egy formájáról. A fiatalok életmódját, szokásait, ízlését nagyban befolyásoló tényezőnek bizonyult, népszerűségét a tömegkommunikációs rendszer, a technikai háttér rohamos fejlődése biztosította, ugyanakkor egyre inkább üzleti – manipulatív – szempontok is érvényesültek. A műfaj tömeghatásában rejlő óriási lehetőségeket azonban sem a közművelődés, sem a kultúrpolitika nem használta fel igazán.

Rajongók egy Beatrice-koncerten (Forrás: Fortepan)

A könnyűzene természetéből fakadóan még a pártállami viszonyok között is részleges  szabad volta miatt azonban több tekintetben is gondok keletkeztek a műfajjal, és az is jellemző a helyzetre, hogy a poplap kifejezést még csak le sem merték írni idézőjel nélkül: „A műfaj kereteinek meghatározatlansága, hatásmechanizmusának tisztázatlansága, a művészi és ideológiai megméretés hiánya, az üzleti szempontok felerősödése azt eredményezték, hogy a műfajban és a rajongók körében is egyre inkább orientációs zavarok mutatkoztak, ideológiailag bizonytalan vagy néha ellenséges irányzatok is megjelentek. Ezzel együtt a műfaj újabb és újabb generációk számára jelentett életmódformáló, meghatározó tényezőt. A fiatalok szabadidős tevékenységének változtatására irányuló céljaink szellemében és függvényében szükséges egy tömeghatású »poplap« indítása. A lap létrehozásának alapvető indoka, hogy az ifjúság – különösen a tizenéves korosztály – szabadidős tevékenységrendszerében a szórakozás különböző formái, a zene, a tánc, a játékok, a hobbik stb. központi szerepet töltenek be. A »poplap« természetes módon adódó zenecentrikussága mellett tudatformáló hatását céljainknak megfelelően és koncentráltan képes kifejteni. Így befolyásolhatja a szabadidő tartalmas eltöltését, a nívós szórakozást, a divatáramlatokat és ezen keresztül közvetve a fiatalok társadalmi-politikai magatartását.”

Az ifjúság nevelése: koncert vörös zászlók előtt (Forrás: Fortepan)

A KISZ KB a pártközponttal egyeztetett a lappal szemben támasztott elvárásokról is, eszerint propagandájával (koncert, film, színház, rádió, tévé, könyv) a „szabadidő kulturált, tartalmas eltöltéséhez” kellett volna adnia ötleteket, támogatnia kellett volna az új, értékeket is tartalmazó divatáramlatokat – az, hogy mi tartozott ebbe a kategóriába, természetesen a pártállam határozta meg –, és segítenie kellett volna az úgynevezett szabadidős öntevékenységet a technikai hobbiktól az amatőr zenélésig. Ha ez a terv megvalósult volna, teljes keresztmetszetében foglalkozhatott volna az aktuális könnyűzenei trendekkel (rock, pop, jazz, népi zene, politikai dal, zenés színház), kritikáival pedig befolyásolhatta volna a közízlést. Az teljesen kézenfekvő elvárás volt, hogy nyilvánosságot biztosítson a műfaj művelőinek, mutassa be a különböző irányzatokat, hívja fel a figyelmet a progresszív tendenciákra, világítsa meg egyes alkotások sikerének társadalmi hátterét, valamint ezzel összefüggésben értékelnie kellett volna 

a műfaj keretében vagy a sugallt magatartásformában rejlő ideológiai tartalmakat.

Az új divatáramlatokkal szemben kellő kritikát vártak el a tervezett és hamvába holt laptól – ilyen lehetett a punk elítélése is: a KISZ KB titkársága egy alkalommal korábban már elmarasztalta a Magyar Ifjúságot, mert sokat foglalkozott a skinhead és punk együttesekkel –, és azt, hogy bemutassa a hatalom részéről károsnak mondott ideológiai hatásokat, valamint „az üzleti érdeknek alárendelt kommersz irányzatokat” éppúgy, mint a nyugati, baloldali, Aczél Györgyék által progresszívnek ítélt tendenciákat. 

A lapot olyannyira előrehaladott tárgyalások övezték, hogy még arról is szóltak, hogy „külső formájában sok képi információval, igényes, ízléses külső formával jelenjen meg.” A KISZ KB titkársága részéről Nagy Sándor és Köpf Lászlóné tárgyalt a lap megjelenéséről a cenzurális szerepet is betöltő és az egyik főosztálya élén Kádár Jánosnét a soraikban tudó Tájékoztatási Hivatallal, ám a nagy vehemenciával indított kezdeményezés elakadt valahol a „fontosabb ügyek” útvesztőjében.

Kudarcra ítélt vállalkozás

A párt TKKO részéről Pándi András és Svéd Pál foglalkozott az üggyel igen nagy óvatossággal, akiknek az álláspontjuk az volt, hogy „ne a reklám, hanem a szakmai szempontok domináljanak a popmagazin szerkesztésében.” A pártapparatcsikok a tervezett kétszázezres példányszámot túlzónak találták, de még a feltételezett megjelenés időpontját is megkérdőjelezték. További észrevételeik szerint a személyi feltételeket, a rovatbeosztást, a lehetséges partnerszerveket mielőbb pontosítani kellett volna, „mert enyhén szólva is »síkos« a pálya, ahova ez az ügy lép.” Utoljára megemlítették még a többi ifjúsági lapot, mint amelyeknek értelemszerűen konkurenciát jelentettek volna, így végső soron sokáig tartó halogatás után akadályt gördítettek a rendszeres popmagazin elindítása elé. Ennek hiánya nagyon fájó volt a korabeli ifjúságnak, amire még az sem jelenthetett gyógyírt, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a kiadványainak népszerűsítésére létrehozta a Pick Up című újságját, ami alig több, mint tíz lapszámot ért meg, és mint ilyen, nem is volt rendszeres kiadványnak tekinthető. 

Újságot olvasnak a P. Mobil együttes vízi turnéján a koncertre várakozók (Forrás: Fortepan)

Radics Katalin, a TKKO osztályvezetője egy másik lapról, a Pop-panoráma című Zeneműkiadó-kiadványról az agitációs és propaganda bizottságnak azt jelentette, hogy az 1986/1. számot, amely egyébként a sajtóorgánum legelső megjelenése volt, be kellett zúzatni ideológiai és ízlésbeli okokból, amivel a pártvezetőség utólagosan egyet is értett. A felmerülő pluszköltségek a Zeneműkiadó Vállalatot terhelték, Radics Katalin pedig még azt is hozzátette, hogy eredetileg nem periodika, hanem könyv jellegű kiadványra szólt az engedély, tehát a kiadó itt is áthágta a szabályokat. Hogy semmit nem bíztak a véletlenre az elvtársak, azt jól mutatja, hogy az agitációs és propaganda bizottság ezzel kapcsolatos egyetértő állásfoglalásáról a TKKO vezetője és Köpeczi Béla művelődési miniszter is tájékoztatást kapott. Ugyanígy az 1985-ben egyedi kiadói főigazgatói engedéllyel négy kiadást megért POLIfon című könnyűzenei lap sem kapott állandó megjelenésre engedélyt. Így foszlott szét a könnyűzenészek és a közönség közös álma, a hazai popsajtó megteremtése, ami újabb bizonyítéka a „legvidámabb barakk” toposzának hamisságára.

Borítókép: Lapkínálat a hetvenes években (Forrás: Fortepan)