Méltó emlék könnyűzenénknek

A magyar kultúra napján a Magyar Zene Házában, megnyitásának első évfordulóján tárta ki kapuját a Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című kiállítás, amelyen a szakmai kurátor, Jávorszky Béla Szilárd kalauzolt végig.

2023. 01. 23. 6:11
20230119 Budapest A „Nekünk írták a dalt!” A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című kiállítás a Magyar Zene Házában Fotó: Kurucz Árpád KA Magyar Nemzet képen: Gömöry Zsolt billentyűs, Kovács Ákos énekes, dalszerző Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem puszta kiállítás a Nekünk írták a dalt!, hanem valóságos korrajz, tudniillik az egyes terek a tárgyalt időszak világát idézik meg. A bejáratnál rögvest látványos installáció fogad, ahogy a bádog vöröscsillag kiengedi a fáradt gőzt. Innen, akár a szocialista szellem vasútjának alagútján keresztül, egy térre jutunk, egyenesen az ötvenes évekbe.

A fal résein kileshetünk a vasfüggönyön túlra, mi zajlott ott: amíg nálunk Molotov-koktélt dobáltak a megszálló szovjet tankokra, Amerikában dübörgött a rock and roll forradalma.

Az Erzsike presszóból halk zene szüremlik ki, szemben, a Keravill kirakatában Rakéta porszívó, NDK-s hajszárító. A kanyarban pad hív pihenni, aki ráül, korabeli indulókat hallhat, az utca végén valódi utca hatalmas korabeli fotója mutatja a szürke múltat.

Átlépve a három T kapuján, az előadók csarnoka vár. Körbe kétszázötven művész életnagyságú fényképe hét csoportban, felvonultatva a táncdal, a pop, a rock, a dzsesszrock, a folk, az új hullám, a punk hírességeit. Odafentről a korszakos slágerek címei függenek alá. A harminckilenc dalt a rendelkezésre álló terminálokon meghallgathatjuk. A válogatás szubjektív, a népszerűségük, illetve a pop- és rocktörténetre gyakorolt hatásuk alapján választották ki ezeket.

A folytatásban átpillanthatunk a berlini fal repedésein a szabad világba, ahol a Beatles éppen felforgatja a könnyűzenei színteret. Megfordulva a klubok termében találjuk magunkat. Méghozzá egy olyan klubban, amelynek valódi színpadán virtuálisan fellép az Illés, az Omega és az LGT, jeles bulijaikból villantva emlékezetes pillanatokat. S amíg nézzük a legendákat, a pultnál Bambi is kapható. De tényleg. Az egykoron kátrányból készített (ami persze városi legenda csupán) szénsavas üdítő elfogyasztását követően átfáradunk a médiumok terébe.

Itt a főfalat kétszáz korszakos lemez borítója tarkítja. Köztük az a bizonyos Martiny Együttes korong, a Rock ­Around the Clock feldolgozással, aminek 1957-es megjelenése a kiállítás indító ­dátumául szolgált. Régi tévéken Kovács Kati a Táncdalfesztiválról, B. Tóth László az Egymillió fontos hangjegyről, Jávorszky Béla Szilárd a Pulzusról, Juhász Előd pedig a Zenebutikról értekezik. A tér közepén a lakihegyi adótorony (nem is olyan) kicsiben. A médiumokból egykor egy-egy volt csupán, mert ha már létező (szerencsére csak létezett) szocializmus, a politika mindenre rátette mancsát, ezért aztán állami irányítás alatt működött az egyetlen lemezgyár, az egyetlen koncertszervező iroda, az egyetlen rádió, az egyetlen televízió, az egyetlen külföldi turnékat szervező cég. Akinek kedve kerekedik, valódi flippergépen játszva követheti, milyen kanyargós úton jutott ki Nyugatra az Illés, az Omega, az LGT.

Hová máshová keveredhetnénk e térből, mint a cenzorszobába? Amolyan vallatóhelyiségbe, ahol szemben velünk egy vetített tartótiszt szegezi nekünk keresztkérdéseit.

A szűk, sötét szobából kilépve újfent kileshetünk a berlini fal résein át a nagyvilágba, ahol megölik Kennedy elnököt, lemond Nixon, az angolok pedig visszaszerzik a Falkland-szigeteket.

Tovább sétálva megnézhetjük a betiltott lemezborítókat és azt, milyenné tervezték át azokat a hatalom kényszerítésére. Egy televízión az 1967-es pol-beat fesztivál képei villognak.

Távolabb ott egy igazi Barkas. A turnébusz. Félbevágva, hogy bepréselődve a szűk helyre megnézhessük, hallgathassuk Török Ádám, Frenreisz Károly, Deák Bill Gyula sztorijait. A fő falon a magyar rocktörténet olyan híres hangszerei, mint például a P. Mobil Magyarország alakú gitárja.

De szintén hangszerek hívogatnak a korabeli próbateremben. Olyannyira valódiak, hogy Varga Miklós, Soltész Rezső és Szigeti Ferenc, egy hirtelen ötlettől vezérelve, eljátszotta a Corvina Egy viharos éjszakán című slágerét, majd az Európát, s nem lévén dobos, Csatári Bence történész, rocktörténész, állandó szerzőnk sietett a rögtönzött zenekar segítségére.

A nyolcvanas éveket egy tipikus szocialista lakás idézi. Olyan, amelyikben annyi sok bulin szólt a rock, pontosabban a Bizottság, a VHK, az Európa ­Kiadó, a Kontroll Csoport – s szól most is videófelvételekről.

A házibuli után irány a rajongói térbe, ahová a Hajógyári sziget K-hídjának modelljén gyalogolhatunk mindenféle dedikált relikviák között, hogy végül egy ajándékboltban költhessük pénzünket pop- és rocktörténeti emlékekre.

Borítókép: Gömöry Zsolt és Kovács Ákos a kiállításon (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.