Macroni fordulat: „Békét akarunk 2025-ben”
A francia elnök úgy fogalmazott: „Segítünk Ukrajnának ellenállni, és békét akarunk.”
A francia elnök úgy fogalmazott: „Segítünk Ukrajnának ellenállni, és békét akarunk.”
Az orosz nukleáris doktrína aktualizálására az orosz határok körüli felfokozott feszültség és az Ukrajnát Oroszországgal folytatott konfliktusában támogató nukleáris nemzetek miatt volt szükség.
A politikus szerint az európai döntéshozók célja, hogy „visszafordíthatatlan fázisba kényszerítsék az Oroszországgal való konfliktust”.
A pilóta nélküli repülőeszközöket az északi Borosenii Noi és a déli Firladeni falvakban találták meg.
A beszélgetésre még csütörtökön került sor, de az erről szóló híreket csak most hozták nyilvánosságra.
A lengyel kormányfő bejelentette, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és a NATO vezetőjével készül megvitatni az orosz–ukrán háború kérdését.
Oroszország szilárdan megvédi a saját nemzeti érdekeit – üzenték az oroszok.
Magyarországon már középtávon szükség lesz egy újabb atomerőműre.
A Kreml nem közölte, hogy akar-e az orosz elnök gratulálni.
A hóvihar holnap is folytatódik. A jelenség oka egy gyorsan mozgó ciklon a meteorológus szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A katalánok három nyeretlen bajnoki után készültek javítani a Mallorca otthonában.
Az események számos találgatásra adnak okot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.