Miért érdemes ma Jókait olvasni?
Konferenciát rendeztek regényírónk emlékére a nemzeti könyvtárban.
Konferenciát rendeztek regényírónk emlékére a nemzeti könyvtárban.

Online hozzáférhetők Petőfi Zoltán versei és levelei.

Minősítést kaphatnak a legjobb bibliotékák.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint meggyőző Demeter Szilárd érvelése.

A most közzétett harminckilenc művet, többek között az Arany Jánosról és Batsányi Jánosról írt monográfiát, versesköteteket, tanulmányokat ezentúl bárki elolvashatja az interneten.

Az OSZK főigazgatója szerint túl nagy hatalomhoz jutottak Zuckerberg és robotjai.

Erdő Péter bíboros is részt vett az Országos Széchényi Könyvtárban nyílt kiállításon.

Jelentős zenetörténeti dokumentumokat dolgoznak fel a digitalizációs központban.

Kétszázhúsz esztendeje, 1802. november 25. óta szolgálja a nemzetet az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).

Augusztus 20-án, 10-től 18 óráig vehetnek részt a látogatók több épület- és raktársétán, tárlatvezetésen, nyomdai bemutatón.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megkezdődött az ökumenikus imahét.

Nincs meg a fiam, fals információ terjed a neten – mondta az édesapa.

Pakkonként kétezer forintért kínálták a portékájukat.

A kormányfő telt ház előtt, új formátumban szólalt meg Miskolcon.

A 65 éves Reza Pahlavi nem említett dátumot az X-en közzétett videóüzenetében.

A brit miniszterelnök nehezményezte az amerikai elnök döntését.

Egy 18 éves egyiptomi származású tanuló meghalt, miután az iskola falai között marokkói társa megkéselte.

Az első félidőben nehéz perceket élt át a magyar válogatott, de a meccs hajrájában minden nyitott kérdést lezárt Chema Rodríguez csapata.

Magyarország 15-14-re kikapott Szerbiától a férfivízilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 2. fordulójában Belgrádban.

A hóréteg vastagsága egyes helyeken a három métert is eléri.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.