A palota, amelynek falai között eldőlt Erdély sorsa
Egész februárban ingyenesen látogatható a Gyulafehérváron az Erdélyi Fejedelmek Palotája múzeum.
Egész februárban ingyenesen látogatható a Gyulafehérváron az Erdélyi Fejedelmek Palotája múzeum.
A város önkormányzata a műemlék épületben az Erdélyi Fejedelemségek Múzeumát rendezte be.
Az osztrák állam 36 millió euróval támogatja az etióp államot segélyek formájában, amit az afrikai ország könnyen másra használhat fel.
Folyamatosak a terrorfenyegetések Franciaország-szerte.
A Covid-járvány után adták át a felújított palotát.
Szűk másfél évtized múlva ismét Mátyás-kori fényében tündököl a kettős várrendszer a királyi palotával.
75 évet kellett várni a párizsi világkiállításon fődíjat nyert iparművészeti csoda újjáépítésére, amely augusztus 20-tól látogatható.
A most felfedezett, háromhajós templom körülbelül harminc méter hosszú és kereszt alakú volt.
A budavári kávéház üzemeltetői a Nemzeti Hauszmann programhoz illeszkedve is tevékenykednek.
Egy kattintásra királyi környezetben találhatjuk magunkat, ha ellátogatunk a Visegrádi Királyi Palotát a virtuális térben bemutató honlapra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik kétszer is kifosztottak egy kaposvári családi házat, a legfiatalabb elkövető pedig több bolti lopással is gyanúsítható.
Még ha meg is nyit a létesítmény, eleinte akkor sem fog teljes kapacitással működni.
Kétségbe esett próbálkozás.
A Real Madrid klasszisát most a nagylelkűsége sodorhatja bajba.
Főként levitézlett balliberális veteránokból verbuválódik a Tisza Párt holdudvara.
A világbajnok kerékpáros súlyos tévhitben élt, az UAE a kulcsembere nélkül vágott neki az útnak a szakasz után.
Az 1,0 literes turbómotor már 115 lóerős, az opció az 1,6-os turbómotor 150 vagy 180 lóerővel.
Főként levitézlett balliberális veteránokból verbuválódik a Tisza Párt holdudvara.
A világbajnok kerékpáros súlyos tévhitben élt, az UAE a kulcsembere nélkül vágott neki az útnak a szakasz után.
Az 1,0 literes turbómotor már 115 lóerős, az opció az 1,6-os turbómotor 150 vagy 180 lóerővel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.