mátyás király várrendszer rekonstrukció évforduló palota visegrád

Falcsonk a szilváskertben

Szűk másfél évtized múlva, a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, ismét Mátyás-kori fényében tündököl a Dunakanyart megkoronázó kettős várrendszer a királyi palotával. Rekonstrukciója többet jelent a középkori Magyar Királyság egyedülálló építészeti emlékének, a Szent Korona őrzési helyének helyreállításánál. Szakmai vélemények szerint nem lehet cél a romos állapot megőrzése, mert az előbb-utóbb további romláshoz vezet.

2021. 09. 11. 15:06

2021.08.24. Viserád Viserádi palota és vár. Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád

A Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program szellemében indul útjára a Visegrád 700 program, amelynek végrehajtásával szintén a Várkapitányságot bízta meg a kormány. Ennek köszönhetően 2035-re, Károly Róbert magyar, János cseh és Kázmér lengyel királyok itteni találkozójának 700. évfordulójára a visegrádi kettős várrendszer és környezete visszanyeri fénykorának pompáját. Visegrád a magyar és az európai történelem kiemelkedő helyszíne, a magyar királyság egykori fővárosa, a közép-európai együttműködés bölcsője. A V4 együttműködés elnökségét átvevő magyar fél vállalta, hogy a négy nemzet számára is kiemelkedően fontos visegrádi várat és a kapcsolódó műemlékegyüttest jelentőségéhez és múltjához méltó módon állítja helyre – foglalta össze a kormányzat szándékát Fodor Gergely, a Nemzeti Hauszmann Programért és a Citadella megújításáért is felelős kormánybiztos a helyszínen tartott programindító tájékoztatón.

A fénykor megidézése

Az elképzelések szerint a török idők pusztítását megelőző utolsó fénykor, Mátyás uralkodásának 1490 körüli időszakát idéző állapotot kívánják helyreállítani. Mindez a fellegvárat, a völgyzáró falat, az alsó várat és a Salamon-tornyot, a vízibástyát, valamint a királyi palota és a hozzá tartozó egykori ferences kolostor teljes műemléki helyreállítását jelenti. A palota előtt a lovagi tornák helyszínéül szolgáló egykori udvar közpark, míg a palota reprezentatív teremsora diplomáciai vagy egyéb rendezvényekre alkalmas helyszín lesz. Nem mellékesen a várrendszer újjáépítéséhez kapcsolódva új burkolatot kapnak a fellegvárhoz vezető mogyoróhegyi utak, Visegrád város gazdagodik egy központi parkolóval és sétánnyal, segítséget kap a Makovecz Imre által 1987-ben épített Magyar László Tornacsarnok felújításához, illetve a város főterének kialakításához a királyi palota közelében.

Mint ahogyan a budavári történelmi környezet helyreállításánál, Visegrád kapcsán is számítani lehet arra a vitára, amely a hatvanas-hetvenes évek műemlékvédelmi szemlélete és gyakorlata, illetve a mai műemlékes felfogás közötti ellentéten alapul. A régi iskola szellemét Visegrádon a konzerválva ugyan, de romos állapotban meghagyott várfalak, illetve a tudatosan torzóként helyreállított palota tükrözi. Fodor Gergely inkább a modern műemlékes szemlélettel azonosul:
– Papíron lehet, hogy egyesek számára jó ötletnek tűnik a romos állapotot konzerválni, de látható, hogy ez hosszú távon fenntarthatatlanná teszi a műemléket – mondja. – Annak ellenére, hogy évtizedeken át foglalkoztak szakemberek a vár elméleti rekonstrukciójával, állagmegóvásával, kutatásával, a visegrádi vár romjaival több mint fél évszázada nem történt semmi érdemleges, így mára egy esztétikailag megkérdőjelezhető, részben életveszélyessé vált épületegyüttesről kell beszélnünk. Más nézőpontból pedig szüksége van a nemzetnek arra az élményre, hogy eredeti szellemiségükben, esztétikai minőségükben helyreállított építészeti emlékeinken keresztül is lássuk, átélhessük történelmünk meghatározó időszakait. Ha a fellegvár és a palota jelenlegi rekonstrukcióját nézzük, kell némi fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen is lehetett itt az élet Zsigmond vagy Mátyás korában. Most eljött az idő, és a gazdasági helyzet is lehetővé teszi, hogy igazi turisztikai mágnessé váljon Visegrád.

Nem rejti véka alá a régi műemlékes gyakorlattal szembeni véleményét Buzás Gergely régész-történész és művészettörténész, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója sem. Elrettentő példaként a Salamon-tornyot említi, amelyet a 60-as években vasbeton falépítménnyel, illetve a gyilokjárón acélszerkezettel egészítettek ki. Mivel a beton merőben más jellemzőkkel bír, mint az eredeti falak közeli bányákból kitermelt építőanyaga, adódtak műszaki problémák. Persze – mint mondja – a tervezett rekonstrukcióknál is megoldandó gond, hogy mivel a középkorban használt környékbeli kőbányákból már nem lehet követ termelni, valahonnan mégis az eredetihez hasonló tufát kell a kiegészítésekhez ideszállítani.

Számára a helyreállítás szakmai hitelessége a legfontosabb szempont, ezért minden döntést jól dokumentált módon, tudományos alapossággal kell meghozni, és mindenütt az odaillő megoldást kell alkalmazni. Az építményeknél nem lehet cél a romos állapot megőrzése, mert az előbb-utóbb további romláshoz vezet. A fedetlen falak nem állnak ellen tartósan az időjárásnak, már csak ezért is szerencsésebb az eredetihez hasonló állapotot helyreállítani. Az igazi értéket szellemi értelemben egyébként is a hitelesen helyreállított formák, díszítmények, a visszaidézett korhangulat adja. A hely szellemének megidézése a korszerű műemlékvédelem lényege. Ugyanúgy, ahogy a festőrestaurátor is etikus módon, de kipótolja a festmény hiányzó részleteit, ezzel állítva helyre az eredeti alkotó által teremtett látványt.

Hipotetikus elemek

A palota szerencsére jól rekonstruálható, miután az eredeti díszítőfaragványok többnyire földfelszín alá kerültek a két évszázadon át tartó romlás során. E faragott kövek ezerszámra kerültek elő az eddigi ásatásokon, és a palotában még további ásatásokat is végeznek. Így is lesznek – nem túl nagy számban – olyan hipotetikus elemek, amelyek beépítése, középkori képi és írásos források hiányában, a szakértők mérlegelésétől függ. Mindössze két írott forrás áll rendelkezésre. A Bonfini-anyag aránylag részletes, de a szerző által is elismert módon nem teljesen pontos leírás, illetve Oláh Miklós esztergomi érsek Hungaria című műve – 1536-ban jelent meg –, amelyet két évtizeddel ittjárta után, emlékezetből Brüsszelben vetett papírra. Alapvetően tehát a régészeti feltárások eredményeire kell támaszkodni.

Buzás Gergely bekísér minket múzeumi raktárukba, ahol hatalmas asztalokon koronként szortírozva sorakoznak a különböző rétegekből a legutóbbi időkben előkerült leletek. A Nemzeti Múzeum filiájaként működő Mátyás Király Múzeumban 130 ezer leltárba vett tárgyat őriznek, számuk folyamatosan nő. A legértékesebbek egy része szerepel a lakótoronyban látható kiállításon: őskori idol és állatszobrok, római kori császárportrék, ezüstveretes avar kard, a Szent András-monostor XI. századi kőfaragványai, középkori fegyvergyűjtemények, Anjou-kori díszkút, török kori edények. Buzás Gergely rámutat egy reneszánsz cserépkályha restaurált darabjaira. Bízik benne, hogy egy napon újra összeáll a kályha „eredetije”, amely mellett egykor talán Hunyadi Mátyás és hitvese, Aragóniai Beatrix melegedett.

Védelem és kényelem

A visegrádi várrendszer romjai a XIX. század végén, a nemzeti romantika időszakában kerültek először a közfigyelem középpontjába. Azóta elképesztő mennyiségű történelmi tudás halmozódott fel, de a XVIII. század hajnalán még nagyon keveset tudtak arról, hogy az alsó vár magját képező lakótornyot és a fellegvárat
IV. Béla felesége bizánci ékszereinek árából építtette 1250 és 1260 között. Ebből következően az, hogy a trónfosztott Salamon király a róla elnevezett toronyban raboskodott 1082–83-ban, csupán szép legenda. Valójában unokatestvére, Szent László a visegrádi Sibrik-dombon álló késő római erődből kialakult ispánsági várban tartotta fogva, amely azonban a tatárjárás után elnéptelenedett, elenyészett.

Visegrád fordulatos történelméhez olyan történetek kötődnek, mint a Szent Korona elrablása 1440-ben, amikor I. Albert halála után az özvegy királyné – Zsigmond király lánya, Luxemburgi Erzsébet – komornáját, Kottaner Jánosnét bízta meg a Szent Korona ellopásával, hogy azzal újszülött fiát megkoronáztassa. A komorna segítőivel együtt levágta a lakatokat a fellegvár tornyában lévő kincseskamra ajtajáról, majd az uralkodói jelvényt egy vörös bársonypárnába csomagolva csempészte ki a várból.

A királyi palotát és a várat az egymást követő uralkodók folyamatosan fejlesztették védelmi és kényelmi igényeik szerint. A palota Mátyás korában élte virágkorát, amikor padlófűtéssel, hideg-meleg vizes fürdőszobával, vízöblítéses latrinával rendelkezett. Hanyatlása azután kezdődött, hogy a törökök elfoglalták a várat, a királyi palotát pedig sorsára hagyták. A tűzfegyverek korában egyre elavultabbnak számító középkori várrendszer katonai jelentősége aztán fokozatosan csökkent. A várrom a XVIII. századra „a magyar busongás” szimbólumává vált. A „dicső múlt jelképe, amely lám, romokban hever” – vagy éppen el is tűnik a föld színéről, mint az elfeledett hajdani királyi palota. Mígnem 1934-ben a fellegvár ásatásán dolgozó Schulek Jánosnak egy sétája során fel nem tűnt egy szilváskertben a földből kiemelkedő kis falcsonk. Volt rajta egy ferdén berakott téglasor, amelyről építészként azonnal tudta: egy boltív indítása kell hogy legyen. Ezzel indult újra a legendás magyar uralkodói székváros, Visegrád története.

Idegenforgalmi oktatás és gyorshajó
A Visegrád 700 program nagymértékben erősíti a Dunakanyar mint idegenforgalmi brand vonzerejét is. Bár Visegrád és környéke Budapest és a Balaton után már ma is az ország harmadik leglátogatottabb turisztikai célpontja, Vitályos Eszter, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára és a térség választókerületi elnöke szerint az új idegenforgalmi igények kiszolgálása óriási lehetőség az itt élők számára. Ma a pilisi térség egyik fő problémája, hogy akinek ingáznia kell a fővárosba, mindennapos közlekedési nehézségekre számíthat. Éppen ezért volna jó, ha a program eredményeként az idegenforgalmi ágazat a mainál jóval több embert tudna helyben foglalkoztatni. Ezt a célt szolgálná, ha sikerülne közép- vagy akár felsőfokú idegenforgalmi és vendéglátóipari képzést indítani a térségben. A közeljövő fő feladata az is, hogy fékezzék a fővárosból a Dunakanyarba kiköltözők rohamát, mert az csak mélyíti a településeken a közmű-infrastruktúra problémáit. Bár az 1800 fős Visegrádon, az ország talán legkisebb városában ingatlanhoz jutni csak kihalásos alapon lehet, ugyanez nem igaz azokra a településekre, ahol a vezetők még mindig nem ismerték fel, hogy az agglomerációban mennyire kezelhetetlen urbanisztikai gond a szigetszerű lakóövezeti fejlesztések ösztönzése. Igaz, sokaknak jó üzlet az ingatlanfejlesztés, de persze csak addig, ameddig a haszonélvezőknek nem kell az infrastruktúra-fejlesztésből is arányos mértékben kivenni a részüket – legyen szó akár utakról, víziközművekről, akár oktatási és egészségügyi intézményekről. A közlekedési problémák jelentős részét orvosolná, ha végre megépülne az M0 északnyugati szektora, valamint alternatív közlekedési könnyítést jelentene ingázóknak és turistáknak egyaránt az a menetrendszerű gyorshajójárat, amelynek elindításáért ugyancsak próbálnak eget-földet megmozgatni.