Álma, hogy egyszer orvosi receptre írjanak fel komolyzenei koncertet
Horváth Zsolt szerint a klasszikus zene nem rétegzene.
Horváth Zsolt szerint a klasszikus zene nem rétegzene.
Pécsett és Budapesten is koncertet adnak.
Pannon Filharmonikusok a Müpában.
A magyar–török kulturális évad megnyitóján állnak színpadra a muzsikusok.
Idén januártól Kesselyák Gergely a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere.
Bogányi Tibor leköszön a posztjáról.
A muzsikusok Bartók, Bruch és Rahmanyinov műveit adják elő szeptember 29-én és 30-án a fővárosi Müpában, illetve a pécsi Kodály Központban.
A világhírű művészek mellett ifjú tehetségekkel is találkozhatunk. Az egyes sorozatok több hangversenyére belépőt váltók jelentős árengedményben részesülnek.
Az úrhatnám polgár, Strauss- és Brahms-művek ma este 19 órakor a Pannon Filharmonikusok első hibrid koncertjén.
Eötvös Péter ősbemutatóját a Pannon Filharmonikusok előadásában, élőben követhetjük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
Ez nem semmi.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.