Vinícius a középpontban, a Real Madrid csodás gólja helyett a szurkolókról szólt minden + videó
Carlo Ancelotti dicsérte a játékvezetőt, aki félbeszakította a meccset.
Carlo Ancelotti dicsérte a játékvezetőt, aki félbeszakította a meccset.
Sokan komolyabb következményekre számítottak a romákat vérig sértő Tóth Márton ügyében.
A pubok tulajdonosai kitartanak a több száz éves örökség megőrzése mellett.
Fél évvel a vizsgált eset után született meg a döntés.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke reméli, hogy az Újpest edzője tanult a hibájából.
A Juventus és az Internazionale játékosai az öltözőfolyosón is folytatták a dulakodást.
Két korábbi interjú miatt büntetik a korábbi bajnokot, de van, akinek ez sem elég.
A csapata ellen ítélt nevetséges tizenegyesre már ki sem tért a ZTE vezetőedzője.
A Magyar Labdarúgó-szövetség és a ZTE is reagált a holland edző eltiltására.
Az egyik legerősebb NBA-csapat tulajdonosának nincs más választása, eladja klubját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Ez nem semmi.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.