Busai Attila támadóit kaphatta el a rendőrség
Az elfogott személyeket súlyos testi sértés és garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az elfogott személyeket súlyos testi sértés és garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Lengyel Tamás Alex tartózkodási helye 2020. július 5-e óta ismeretlen, életjelet nem ad magáról.
Kempingekben, panziókban, vendégházakban megszálló vendégek holmijait lovasította meg egy ötfős szlovák banda.

A TEK segítségével, egy zuglói szállodában fogták el a férfit, aki nem kezdte meg időben a börtönbüntetését.
A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

Négy fiatalt gyanúsítanak egy 55 éves férfi bántalmazásával és kifosztásával, a bíróság a csoportos rablás összes résztvevőjének korlátozta személyi szabadságát.
A bűnügyi felderítés szerint a migránsok újabb erőszakos határsértési kísérletekkel próbálkozhatnak .

A tűzvédelmi menekülő létrán lemászva jutottak be a metrókocsik éjszakai garázsába a grafittisek

Két embercsempészt és tíz illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök hétfő hajnalban a Dunántúlon

Életek is múlhatnak rajta, ha nem megfelelő abroncsszettel vágunk neki a családi kirándulásnak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

Von der Leyen's comment saying "this is the price of peace" was cynical, because it is actually the price of war, Hungary's State Secretary for Health says.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.