Nyolcperces vágatlan videó
„Ha Floyd nem ellenkezik, akkor a két autó közti utat nyolc másodperc alatt is képes lett volna megtenni.”
„Ha Floyd nem ellenkezik, akkor a két autó közti utat nyolc másodperc alatt is képes lett volna megtenni.”

Egyhetes nyomozás után találtak rá a váci rendőrök arra a rablóra, aki kegyetlenül összevert egy nőt.

A vélemények egy-egy okot neveznek meg a konfliktus forrásaként, elhanyagolva a probléma sokszínűségét.

Nemsokára kezdődik a szarvasbőgés, a vaddisznócsaládok pedig csoportosan keresztezik az utakat.

Egyre több kábítószerárus az olcsó, nagy tömegben eladható, életveszélyes pszichoaktív szerekből húz hasznot.

Nem aprózták el a lopást egy cég dolgozói: nem a konténerekből loptak, inkább magukat a konténereket tüntették el

A magyarországi motorosközösség szerint egyre többen jogosítvány nélkül ülnek motorkerékpárra

Kórházba kellett vinni azt a hercegszántói gazdát, akit saját bikája öklelt fel,
Szinte példa nélküli, hogy ennyi idő után valakit épségben találjanak meg a vadonban.

Kerítésléccel is ütötte egy tizenévesekből álló rablóbanda azt a férfit, akit áldozatuknak szemeltek ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

Von der Leyen's comment saying "this is the price of peace" was cynical, because it is actually the price of war, Hungary's State Secretary for Health says.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.