Kisbandi: Portiknak vége lesz
Portik Tamásnak érik az életfogytiglan, amit nem fog végigülni — mondta a börtönben az egyesek szerint a 90-es évek bandaháborúinak előidézője, Lakatos András.
Portik Tamásnak érik az életfogytiglan, amit nem fog végigülni — mondta a börtönben az egyesek szerint a 90-es évek bandaháborúinak előidézője, Lakatos András.

Holttestet találtak egy kiégett gépkocsiban a tűzoltók vasárnap reggel Devecserben – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
És nem szakadt rá az ég.

A rendőri erők esetleges túlkapásait a francia belügyminiszter marginális hibának nevezte. Szerinte összességében megfelelően lépnek fel a rendőrök az erőszakba torkolló tüntetéseken.
Negyvenegy körözött személyt fogott el a rendőrség egyetlen nap alatt három budapesti kerületben – olvasható a police.hu-ra pénteken feltett közleményben.
A kapcsolatok többsége prózaian indul, még ha utólag a férfiak és a nők rózsaszín ködöt fújnak is rá.

Egy bolgár kamion ellenőrzése során tizennégy határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az egyik fő gyanúsított egy óvodát vagy pedig rendőröket akart megtámadni, és utóbbiak közül egyet már ki is szemelt magának, aki korábban már tartóztatta le őt.
Előző este ismertté vált egy online üzenetváltás, amelyben egy személy közölte, hogy meg akar ölni több embert szerdán az iskolában.
Huszonnégy órás sebességellenőrző akciót tart a rendőrség ma reggel 6 órától. Évente átlagosan négyezer gyorshajtót bírságolnak meg az ilyen akciókban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Amikor a magyar állam külső támadások miatt összeomlott, akkor a nyelvünk tartotta meg nemzetünket, magyarságunkat.

Petschnig Mária Zita megvágná a magasabb nyugdíjra jogosultak 13. havi illetményét.

El lehet dobni az alufólia sisakokat.

A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Fogy a levegő az aranyvécés Zelenszkij-kör körül.

Amíg nemzeti kormány van, ez így marad.

Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

A válogatott sztárját ismét szóba hozták a Veszprémmel.

The basic allowance for professional foster parents will be doubled, with increased support for those caring for children with special needs.

Heimir Hallgrímsson szerint az ír válogatott kockázatot vállal Portugália ellen a vb-selejtezőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.