A DK-s vezetésű kerületek eltaktikázták az állami rezsitámogatást
Százmilliós nagyságrendű központi kompenzációtól esett el hat budapesti kerület.
Százmilliós nagyságrendű központi kompenzációtól esett el hat budapesti kerület.

A kormánypárti vezetésű önkormányzat a nehéz sorsú családok mellé áll az energiaválságban.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt Karácsony Gergely főpolgármester nyílt levelére.

A főpolgármester viccelni próbált: sajtóperekből fizetne a szemétszállítóknak.

Az ukránok szerint Izjumban több lakost öltek meg az oroszok, mint Bucsában.

A XVI. kerületi önkormányzat valós segítséget kíván nyújtani a legkiszolgáltatottabb rétegnek, vagyis az egyedül élő nyugdíjasoknak.

A rezsitámogatás kiterjesztéséről és Budapest fásítási programjáról is tárgyalnak ma a Fővárosi Közgyűlésben.

A három éve beharangozott pluszpénzből sem lett semmi.

A fővárosi Fidesz szerint a főpolgármester a saját vízióit követi a budapestiek akarata helyett.

Megválasztása előtt rezsitámogatást ígért a budapestieknek a későbbi főpolgármester.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.